Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagyi új kedvence

Ennél gyorsabb autóval nehezen mehetett volna bevásárolni. Persze lehet, hogy csak az unokájától kérte kölcsön a GT-R-jét.

1 Tovább

Nem adta ki a kanyar a Nissan GT-R-nek

Van az úgy, hogy nem sikerül bevenni egy kanyart, a hegyi felfutókon gyakran előfordul az ilyesmi. Mondjuk érdekes, hogy mindenki simán fordult el, a 14-es versenyző viszont óriásit perecelt.

0 Tovább

Laza driftelésnek indult


Gyönyörűen driftel fél kézzel is az alábbi videóban látható fiatalember – amíg össze nem töri a Nissanját. A hátsó futómű kuka, de jelek szerint ez nem túlságosan keserítette el.

0 Tovább

Négyen haltak meg két versenyző Nissan GT-R-ben

Halálos baleset történt a malajziai főváros, Kuala Lumpur közelében. Helyi fiatalok versenyeztek egymással Nissan GT-R-ekkel, az egyik sportkocsit 24, a másikat 21 éves férfi vezette. Sajnos, fiatalságuk nem párosult tapasztaltsággal, a nedves aszfalton mindketten elveszítették uralmukat a több mint 500 lóerő felett, és az utat szegélyező fák közé csapódtak. Mindkét autó sofőrje és egy-egy 26, illetve 21 éves utas meghalt, további két személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba.


0 Tovább

A sofőr kezében maradt a Nissan Qashqai kormánya

Kari Alentolának, a finn Yle TV munkatársának kellemetlen élménye volt egy Nissan Qashqai-jal. A kompakt SUV roppant népszerű az országban, a júliusi értékesítési lista élén végzett, ez az első eset, hogy csak úgy leesett a kormány a helyéről. Szerencsére nem egy közepes tempójú kanyar közepén, hanem dugóban állva történt a malőr, a Nissan azonnal vizsgálatot indított. Egyelőre minden jel arra utal, hogy elszigetelt esetről van szó.

0 Tovább
«
123

babetta

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek