Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Babetta-blog: elektromos Babettával a globális felmelegés ellen

Mialatt az autó- és motorgyárak még csak lázasan fejlesztgetik azokat a járműveiket, amelyek az olajkorszak után fognak szállítani minket, addig egy leleményes kecskeméti úriember megépítette a jövő motorját. Természetesen Babetta-alapokon.

Forrás: hasznaltauto.hu



Az egyik autós-motoros hirdetési portálon bukkantunk a fenti képen látható gyöngyszemre, amely nem más, mint egy elektromos Babetta. Az eladó leírása szerint akár 40 km/órával is repeszthet az óceánkék (metál!!!) színű motor, amelynek hatótávolsága mintegy 50 kilométer, így akár napi ingázásra is befogható. Őszintén irigyeljük azt, aki ilyet tud építeni és a leendő tulajt is. Kaland, sebesség, Babetta - füst és olajmentesen.

0 Tovább

Izzócsere, mérföldváltás, felsmink - visongó lányok youngtimer versenyen

Félelemmel vegyes várakozás nem volt. Vártuk nagyon és jó is volt. Három nő egy kocsiban, nem meglepő, hogy együtt jár a féktelen vihogással és a versenyzésre alkalmatlan magatartással, de nem is nyerni mentünk. A Yetro 200 MIGLIA túra beváltotta az ígéreteket, gyönyörű tájakon, vidám feladatokkal és a szakmaiatlanságot elnéző versenyzőkkel és szervezőkkel szórakoztatott.

 



Bekössé! - kezdődött a csajos hétvége. Ketten vezetünk felváltva, a harmadik szórakoztat hátulról, nincs jogsija, de jobb is ez így. Pénteken délután indulunk Siófokra a gyönyörű Volvóval (240 DL, okos, szép, mindent tud), amiben a kilométerszámláló helyett beépített mérfőldszámláló nem működik ugyan - pedig direkt nekünk készítettek mérföldes itinert -, a kesztyűtartóban kihajtható tükör figyel gyárilag. Szerelem első látásra, na.

A Volvót könnyű vezetni. Ezt biztosan mindenki tudja, most már én is. Semmi lefulladás, azonnal és finom brummogással jelzi, ha nem tetszik neki a sebesség, ami persze elvárható, mert a fordulatszámmérőt nem tartották fontosnak elhelyezni a műszerfalon. Az egyetlen nehézséget az okozta, meg kellett szoknom, hogy az ötödik sebesség a sebességváltó tetején hanyagul elhelyezett gomb és a kuplung szimultán megnyomásával történik négyesben, valamint az, hogy ne a mérföldet nézzem kilométernek. De ment ez is.

Siófokon a kempingben a szervezőkön kívül csak néhány csapat sorakozott fel péntek estére, de így legalább akadt alkohol éppen elég, a készületleneket - a három nő - is ellátták kedvesen. Reggel, a kötelező Balaton-parti kolbász elfogyasztása után bekéredzkedtünk egy szimpatikus Fiestás pár mögé, a mérföldszámláló halálára hivatkozva. Akadtak ugyan alternatív ötletek - nézzük a villanyoszlopokat, azok pont ötven méterre állnak egymástól, vagy érzésre meg lehet oldani -, de miután este négyszer tévedtünk el a boltot keresve, maradtunk a biztosabbnak tűnő követés mellett.

A youngtimerek húszas éveikben is fiatalos, kis szériában, különleges körülmények között gyártott, vagy más okból kultikussá vált gépjárművek. Közülük 25 kocsival indult a hétvégi verseny, mindegyik autó csont nélkül vette a távot, a résztvevők pedig egymást segítették a megállókban váró feladatoknál. Utóbbiakból műszaki jellegű megnyugtatóan kevés, szám szerint egy volt, izzócsere a parkolóban álló Alfa Romeón. Némi leséssel ezt is abszolváltuk. Idén a Somogyi-dombság lankái képesztettek el, visongva örültünk majdnem minden fűszálnak, a napsütésnek, és persze a Volvónak.

Mivel gasztroblogger is ült a kocsiban - na jó, övé volt a jármű - az utolsó feladat (hány pillére van a Völgyhídnak?) előtt csikorgó gumikkal kanyarodtunk be egy méhészetbe, ahol a nőgyűlölő, de viszonylag szolgálatkész méhészt spontán meginterjúvoltuk és vettünk mézet, sokat. Mire végeztünk, számtalan nem fogadott hívás várt a szervezőktől, akik teljesen jogosan megrémültek, hogy éppen a három nő tűnt el útközben, a Fiestások tanácstalanul vonogatták a vállukat, az utolsó előtti feladatnál még megvoltunk. Alig pirulva vázoltuk a helyzetet és némileg zavartan értesítettük a szervezőket, hogy a verseny második napján már hekket tervezünk fogyasztani egy bódéban, a tesztvezetés lehetőségét átadjuk bárkinek.

Az esti retro partin természetesen még részt vettünk - az Alfás kérdőívnél oda nem illő megjegyzésekkel hátráltattuk a csapattársakat -, másnap pedig elegánsan integettünk az újabb feladatokra induló autósoknak, most már ismerősként üdvözölve nagyrészüket.

Márkafüggetlen youngtimer klub nincs Magyarországon. A versennyel egybekötött találkozó volt ez a túra is. A szervezők szerelemből állítják össze az útvonalat és a feladatokat, egyre profibban és elképesztően kedvesen. A veterántalálkozók tarifáihoz képest jelképes összegért vidultuk végig a versenyt, amin bárki indulhat, természetesen egy youngtimerrel. A vegyes társaságot az autóimádat köti össze, ami a verseny végére hajlamos átragadni a tökéletesen amatőr dugókon edzett autósra is. Jövőre is mennénk, kéne olcsón saját youngtimer.

0 Tovább

Soviet Asian Quest, 23.nap Ljangar, Karakul

 



0 Tovább

Balul sikerült motoros próbakör

A rendszámból, a motor típusából és a motoros szerkójából kiindulva nem egy mai felvételre bukkantunk, azonban a témája örökzöld. A büszke tulaj miután megszerezte a motorjogsit és megvette álmai motorját, az első gurlásra meginvitálta egy barátját, hogy megörökítsék ezt a feledhetetlen pillanatot. Kár volt.

 

 

 



Addig minden rendben zajlik, amíg nyílegyenes úton pásztázza a kamera a vadonatúj Kawasaki ZZR-en feszítő motorosunkat és ugyancsak ropogós újnak tűnő felszerelését, a gondok akkor kezdődnek, amikor egy enyhe kanyar következik. Egy indokolatlan visszaváltás és durva kuplung valamint gázhasználat miatt a motor hátulja megcsúszik és innentől kezdve szegény barátunk a tankra csúszva utazik a kőfalig. Csak remélni tudjuk, hogy azóta szerencsésen felépült a fizikai és lelki megrázkódtatásból.

0 Tovább

Soviet Asian Quest 23.nap - Langar, Karakul tó és alvó falvak

Tovább indultunk és újabb biciklistákkal találkoztunk. Az egyik fiatal pár augusztusban indult, különösebb cél nélkül, még nem tudják mikor mennek haza Skóciába. David és Leticia Genfben mindenüket eladták, azután ültek nyeregbe. Szeptembe óta tekernek és amíg kedvük van, folytatják.

Forrás: Mekler László

Nem lehetett betelni a látvánnyal
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

 

Forrás: Mekler László

Ez lenne a legújabb gumi divat?

Egy hosszab kitérő után tovább haladtunk kedvenc M42-es utunkon, elhaladtunk a hangzatos nevű, hatezer métel feletti Marx és Engels csúcsok mellett, de az idő miatt csak keveset láttunk belőlük.

Forrás: Mekler László

Ez a csillagjegyem

Forrás: Mekler László

Ilyen szép hotelek voltak erre - a hideg ellenére természetesena  sátrat választottuk

Az itteniek nem tól sok mindennel tudnak foglalkozni. Szerény körülmények között édegélnek, innen nézve vegetálnak, de nem elégedetlenek. Több hotel feliratú viskót is láttunk, de evés és bevásárlás után mégis inkább a sátrat választottuk, amit a Karakul tó partján vertünk fel.

Korábban:

26 ezer kilométer Ázsián keresztül, kocsival
1. nap - Felhők közt
2. nap - Harc a korrupcióval
3. nap - Visszafelé kihagynánk Ukrajnát
4. nap - Megnéztük a szellemvárost
5. nap - Sznobság és giccsparádé
6. nap - Fejetlenség, füst, legyek
7. nap - Nincs itt semmi, csak por
8. nap - Az üzbég határ, defekt, pénzváltás a bazárban
9. nap - Gázolaj után kutatva
10. nap - Klíma nélkül, 41 fokban
11. nap - Városnézés Buharában
12. nap - Szamár és Mercedes
13-14. nap - Olasz étterem és vírustámadás
15. nap - Sima ügy
16. nap - Tisztelet a selyemmunkásoknak
17-18. nap - Át a hágón
19. nap - Tehén a sötét alagútban
20. nap - Teljesíthetetlen etap
21. nap - 150 kilométer 12 óra alatt
22.nap - Szorgos emberek és svájci turisták





0 Tovább

parkolósvideók

kkkkkkkk



Új szakasz

0 Tovább

Soviet Asian Quest 24. nap - autószerelés a semmi közepén

Miután elment a hidraulika pumpa és az ABS is fura hangokat ad ki hidegen, szereléssel kezdődött a nap. Kiderült mi a gond. Elhagytam a hátsó híd stabilizátor tőcsavarját - tudom most az okosok megint mondják, hogy a fenében nem lehet ilyet észrevenni? Hallottam már a kattogást, de amikor felálltam a szerelőhídra, a félhomályban úgy láttam minden rendben, mert minden csavar a helyén volt. Szerintem az anya elveszett és a csavar csak lassan csúszott ki a helyéről, hisz állandóan terhelés alatt volt. Keservesen, de sikerült megoldani.

Forrás: Mekler László

Szép panoráma az ébredéshez és a szereléshez is
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

 

Forrás: Mekler László

Kattogott már egy ideje
 

Forrás: Mekler László

Elhagytam a hátsó híd stabilizátor tőcsavarját 

 

Forrás: Mekler László

Wolfgang és Irmgard Münchenből érkeztek és rövid beszélgetés után egyből az ő kocsiját is átnéztük. Rajtuk nem tudtunk segíteni, mert a differenciálzár elektromos csatlakozója teljesen eloxidálódott, ezt útközben majd Almatiban ki tudja cseréltetni. Úgy döntöttünk, együtt vágunk neki a kirgíz határnak.

Forrás: Mekler László

Nem volt egyszerű menet a Tádzsik határ átlépése, sem minket, sem a Pajeroval érkező németeket, sem a két-két olasz és belga biciklist nem akarták átengedni az elnök látogatása miatt. Ékes magyar szóval elmeséltem nekik, hogy mi a találkoztunk vele a Bibi Fatima forrásnál és biztos nem örülne, ha a turistákat feltartják. Ezután közös pálinka és vodka-fokhagyma kombináció elfogyasztása után egész kis vendégség alakult ki a tartályból átalakított határőrbódéban, amit sajnos nem lehetett lefényképezni. Megkaptuk a szükséges pecsétet az útelvelünkbe, számítógép és internet híján be lettünk írva egy kockás füzetbe, adtunk egy kis ajándékot és végül mindnyájan átértünk Kirgizisztánba, ahol épp kijárási tilalom van. Remélem azért minden simán fog menni.

Korábban:

26 ezer kilométer Ázsián keresztül, kocsival
1. nap - Felhők közt
2. nap - Harc a korrupcióval
3. nap - Visszafelé kihagynánk Ukrajnát
4. nap - Megnéztük a szellemvárost
5. nap - Sznobság és giccsparádé
6. nap - Fejetlenség, füst, legyek
7. nap - Nincs itt semmi, csak por
8. nap - Az üzbég határ, defekt, pénzváltás a bazárban
9. nap - Gázolaj után kutatva
10. nap - Klíma nélkül, 41 fokban
11. nap - Városnézés Buharában
12. nap - Szamár és Mercedes
13-14. nap - Olasz étterem és vírustámadás
15. nap - Sima ügy
16. nap - Tisztelet a selyemmunkásoknak
17-18. nap - Át a hágón
19. nap - Tehén a sötét alagútban
20. nap - Teljesíthetetlen etap
21. nap - 150 kilométer 12 óra alatt
22. nap - Szorgos emberek és svájci turisták
23. nap - Langar, Karakul tó és alvó falvak



0 Tovább

Historic Racing

 



0 Tovább

Autómárkák erős foghiánnyal kimondva

Ez a videó azért jó, mert nem a benne szereplő szakállas urat nevetjük ki, hanem vele együtt nevethetünk.



Nyilván ő is tudja, hogy a meglévő egy-két fogával viccesen hangzik, amit mond, sőt még rá is tesz egy lapáttal, amikor pörgeti a Harley Davidson r betűjét, vagy ahogy többször nekifut a Lincoln Continentalnak. A Saab egész jól megy. Lehet, hogy svéd a szakállas úr?

 

0 Tovább

Megépítették Donald kacsa autóját

Egy lelkes autóépítő megépítette Donald kacsa híres piros járgányát, amely rendszeresen feltűnt a sorozatban. A rendszám stílszerűen 313, ami utalás Donald kacsa március 13-ára eső szülinapjára. Az autó tökéletes mása a képregényben szereplő autónak, ami a valóságban meglehetősen kényelmetlenné teszi a használatát, ugyanis nincs szélvédője és hatalmas kerekei is inkább egy traktorra illenének. Ettől függetlenül habozás nélkül elfogadnánk a garázsunkba a Babetta mellé.



0 Tovább

Alternatív tűzoltási megoldások

Egy balul sikerült tesztről találtunk érdekes képeket. Csak találgatni tudunk, de minden bizonnyal egy orosz csapat tartott tesztet egy épített autókrosz, vagy ralikrosz pályán, ahol a Mitsubishi Lancer Evo VI-os versenyautót menet közben kigyulladt.

Az autó olyan vehemenciával égett, hogy a helyszínen lévő tűzoltópalackokkal nem tudták megfékezni a lángokat, ezért egészen extrém megoldásokat próbáltak ki. Sajnos a végére a versenyautó így is megsemmisült, ilyen fokon kiégett autóból már semmilyen alkatrészt nem lehet használni.



0 Tovább

Soviat Asian Quest 25. nap - zöldellő táj és zavargások

Eredeti tervünknek megfelelően elérkeztünk Oshba. A képek önmagukért beszélnek. Egy biztos, borzalmas a látvány és a jellegzetes égett szag az egész városban érezhető. Az otthoni hírek szerint állítolag itt már külföldi rendfentartók állomásoznak, de mi ennek nyomát sem láttuk. Helyi erőket igen, de hogy ők pontosan kik, azt nem igazán tudtuk kideríteni. Néhány köztük rendőr, de a többségük civil ember felfegyverkezve.

Forrás: Mekler László

A városon kívül békés és zöld minden
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)

 

Forrás: Mekler László

Beérve Oshba borzalmas a látvány

Forrás: Mekler László

Sehol nincsenek a békefenntartók, csak helyi fegyvereseket látni

Forrás: Mekler László

Jallalabadban is hasonló a helyzet

Forrás: Mekler László

Monumentalitás és szegénység egymástól pár lépsre

Korábban:

26 ezer kilométer Ázsián keresztül, kocsival
1. nap - Felhők közt
2. nap - Harc a korrupcióval
3. nap - Visszafelé kihagynánk Ukrajnát
4. nap - Megnéztük a szellemvárost
5. nap - Sznobság és giccsparádé
6. nap - Fejetlenség, füst, legyek
7. nap - Nincs itt semmi, csak por
8. nap - Az üzbég határ, defekt, pénzváltás a bazárban
9. nap - Gázolaj után kutatva
10. nap - Klíma nélkül, 41 fokban
11. nap - Városnézés Buharában
12. nap - Szamár és Mercedes
13-14. nap - Olasz étterem és vírustámadás
15. nap - Sima ügy
16. nap - Tisztelet a selyemmunkásoknak
17-18. nap - Át a hágón
19. nap - Tehén a sötét alagútban
20. nap - Teljesíthetetlen etap
21. nap - 150 kilométer 12 óra alatt
22.nap - Szorgos emberek és svájci turisták
23. nap - Langar, Karakul tó és alvó falvak
24. nap - autószerelés a semmi közepén





0 Tovább

Forgó és beszélő embléma?

Ha tetszik, akkor meg is van a megoldás. Természetesen a nagy álmok és lehetőségek országa, az Amerikai Egyesült Államok termelte ki ezt a vicces autós kiegészítőt.



Aki egyedivé szeretné tenni autóját, több ezer megoldás közül válogathat - a karosszériaelemek és a belsőtér átszabására a csillagos ég a határ. Biztosan találunk ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelő megoldást. Épp ezért furcsa, hogy viszonylag ritka az autóemblémák átalakítására vállalkozó cég. Ezt a piaci rést egészen sajátságos módon igyekszik betömni az Emblem Alive.

 

 

A videóban látható előző szériás Ford Mustang paripája, galoppozásba kezd és egy nyerítés után még az autó nevét is elmondja. Aki itt még nem nevet túl hangosan, hallhatja, hogy a Chevy Camaróra szánt átszabott hűtőmaszkon a jelvény azt suttogja: "Amerika szívdobbanása" és ennek megfelelően dobog is egy párat. Óriási poénnak érezzük a dolgot, így rögtön írtunk is emailt Amerikába. Meg is jött a pozitív válasz: a jövő évtől tervezik termékük sorozatgyártását és hajlandóak akár az államokon kívülre is szállítani.

Biztos sokan tartják majd ízléstelennek, de simán lehet divat itthon is a forgó és hangot adó autóemblémákból. Képzeljük csak el, amint a lakótelepi tuningőrült srácok autója egy gombnyomásra, az embléma forgása közben szerelmük, vagy akár kedvenc focicsapatuk nevét mantrázza...

0 Tovább

babetta

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek