Félelemmel vegyes várakozás nem volt. Vártuk nagyon és jó is volt. Három nő egy kocsiban, nem meglepő, hogy együtt jár a féktelen vihogással és a versenyzésre alkalmatlan magatartással, de nem is nyerni mentünk. A Yetro 200 MIGLIA túra beváltotta az ígéreteket, gyönyörű tájakon, vidám feladatokkal és a szakmaiatlanságot elnéző versenyzőkkel és szervezőkkel szórakoztatott.
Bekössé! - kezdődött a csajos hétvége. Ketten vezetünk felváltva, a harmadik szórakoztat hátulról, nincs jogsija, de jobb is ez így. Pénteken délután indulunk Siófokra a gyönyörű Volvóval (240 DL, okos, szép, mindent tud), amiben a kilométerszámláló helyett beépített mérfőldszámláló nem működik ugyan - pedig direkt nekünk készítettek mérföldes itinert -, a kesztyűtartóban kihajtható tükör figyel gyárilag. Szerelem első látásra, na.
A Volvót könnyű vezetni. Ezt biztosan mindenki tudja, most már én is. Semmi lefulladás, azonnal és finom brummogással jelzi, ha nem tetszik neki a sebesség, ami persze elvárható, mert a fordulatszámmérőt nem tartották fontosnak elhelyezni a műszerfalon. Az egyetlen nehézséget az okozta, meg kellett szoknom, hogy az ötödik sebesség a sebességváltó tetején hanyagul elhelyezett gomb és a kuplung szimultán megnyomásával történik négyesben, valamint az, hogy ne a mérföldet nézzem kilométernek. De ment ez is.
Siófokon a kempingben a szervezőkön kívül csak néhány csapat sorakozott fel péntek estére, de így legalább akadt alkohol éppen elég, a készületleneket - a három nő - is ellátták kedvesen. Reggel, a kötelező Balaton-parti kolbász elfogyasztása után bekéredzkedtünk egy szimpatikus Fiestás pár mögé, a mérföldszámláló halálára hivatkozva. Akadtak ugyan alternatív ötletek - nézzük a villanyoszlopokat, azok pont ötven méterre állnak egymástól, vagy érzésre meg lehet oldani -, de miután este négyszer tévedtünk el a boltot keresve, maradtunk a biztosabbnak tűnő követés mellett.
A youngtimerek húszas éveikben is fiatalos, kis szériában, különleges körülmények között gyártott, vagy más okból kultikussá vált gépjárművek. Közülük 25 kocsival indult a hétvégi verseny, mindegyik autó csont nélkül vette a távot, a résztvevők pedig egymást segítették a megállókban váró feladatoknál. Utóbbiakból műszaki jellegű megnyugtatóan kevés, szám szerint egy volt, izzócsere a parkolóban álló Alfa Romeón. Némi leséssel ezt is abszolváltuk. Idén a Somogyi-dombság lankái képesztettek el, visongva örültünk majdnem minden fűszálnak, a napsütésnek, és persze a Volvónak.
Mivel gasztroblogger is ült a kocsiban - na jó, övé volt a jármű - az utolsó feladat (hány pillére van a Völgyhídnak?) előtt csikorgó gumikkal kanyarodtunk be egy méhészetbe, ahol a nőgyűlölő, de viszonylag szolgálatkész méhészt spontán meginterjúvoltuk és vettünk mézet, sokat. Mire végeztünk, számtalan nem fogadott hívás várt a szervezőktől, akik teljesen jogosan megrémültek, hogy éppen a három nő tűnt el útközben, a Fiestások tanácstalanul vonogatták a vállukat, az utolsó előtti feladatnál még megvoltunk. Alig pirulva vázoltuk a helyzetet és némileg zavartan értesítettük a szervezőket, hogy a verseny második napján már hekket tervezünk fogyasztani egy bódéban, a tesztvezetés lehetőségét átadjuk bárkinek.
Az esti retro partin természetesen még részt vettünk - az Alfás kérdőívnél oda nem illő megjegyzésekkel hátráltattuk a csapattársakat -, másnap pedig elegánsan integettünk az újabb feladatokra induló autósoknak, most már ismerősként üdvözölve nagyrészüket.
Márkafüggetlen youngtimer klub nincs Magyarországon. A versennyel egybekötött találkozó volt ez a túra is. A szervezők szerelemből állítják össze az útvonalat és a feladatokat, egyre profibban és elképesztően kedvesen. A veterántalálkozók tarifáihoz képest jelképes összegért vidultuk végig a versenyt, amin bárki indulhat, természetesen egy youngtimerrel. A vegyes társaságot az autóimádat köti össze, ami a verseny végére hajlamos átragadni a tökéletesen amatőr dugókon edzett autósra is. Jövőre is mennénk, kéne olcsón saját youngtimer.
Utolsó kommentek