babetta

A történet jó tíz éve kezdődött, amikor a természetvédelmi övezet mellett fekvő, Salzburg melletti Gnigl egyik házát átalakíttatták a lakói. Markus Voglreiter építészt azzal a bolond ötlettel keresték meg, hogy a hetvenes években épült, teljesen hagyományos kinézetű ház felújítását úgy végezze le, hogy az egy autót mintázzon, sőt nem is akármilyet, lehetőleg .

2003-ra készült el a Bogár-ház, és akkora sikert értek el vele, hogy építettek egy 1,6 millió eurós nagyobbat, amelyet étteremnek rendeztek be. Az olyan részletek, mint a lámpa alakú ablak és a rugó formájú tartóoszlopok sem teljesen öncélúak, hiszen a környezetbarát kialakítással jelentős mennyiségű energiát tudnak megspórolni.

Nézzen meg még több képet a Bogár alakú házról a galériában!

A találkozóra összegyűlt motorosok hatalmas ovációban részesítették az orosz vezetőt, aki a motort "a legdemokratikusabb közlekedési eszköznek" nevezte, és elmondta, hogy nagyrabecsüli a motorosok "szabad lelkét". Ugyanakkor felszólította őket, hogy közös erővel népszerűsítsék a biztonságos vezetést.

Idén áprilisban, Törökországban a francia hatszoros világbajnok 85 métereset ugratott a Ballica gyorsaságin, amely után ezt nyilatkozta: "Káprázatos érzés volt több másodpercig úszni a levegőben. Egy pillanatra sem gondoltuk, hogy ilyen messzire repülünk majd."

Ezzel az ugratással nem hivatalosan át is vette a rekordot Travis Pastranától, aki szilveszterkor, egy megrendezett bemutatón ugratott 82 métereset Subarujával.

A tíz citroënes felvétel nem egy szezonban készült, találhatók köztük képek Új-Zélandról, Svédországból, Norvégiából, Olaszországból és természetesen Finnországból is.

Nem tudom, említettem-e, de már három napja végig az afgán határ mellett haladunk. Sok a katona. Gondolom, nagyon unhatják a banánt, de még mindig ezerszer jobb, mintha lőni kéne!

Remo és Lena, svájci turisták. Öt hónapja vannak úton, Kínába tartanak. Beszélgetésünk során kiderült, hogy Remo is basellandi, mint én, egymástól két falura nőttünk fel. Kicsi a világ
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Tádzsik bauhaus, fentről fotózva. Mindent kőből építenek, majd sárral szigetelik. A tető pedig fagerendákra hordott agyag

A hőforrás és Yamchun vára iránt érdeklődve a kékkendős hölgy tökéletes angolsággal kérdezett vissza: May I help you? Kiderült, hogy Dusanbében tanult az egyetemen, most tanár a faluban. Az úr pedig az édesapja, aki azonnal teára invitált

Bibi Fatima hőforrás - 43 fokos meleg víz. Ez a férfirészleg kis fürdőmedencéje. Kb. négy négyzetméter

Ez pedig a női részleg öltözője, és a háttérben a medencéje. A dolog pikantériája, hogy most folyik a felújítás, és a melósok az ablakon keresztül remekül kukkolnak...

Vezettünk, porban, homokban, kiszáradt folyóban, sebes folyóban, erdőben, sziklákon, mezőn, havon és még gleccseren is. (Nem azért, hogy fényezzem magam, de ma rengeteget fejlődtem off-road-vezetésben.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Mindent megpróbáltunk, hogy feljussuk a bázishoz, ahonnan az expedíciókat indítják (de ha engem kérdeztek, csak indították), a Kommunizmus-csúcsra, de egy lavina sajnos elzárta előttünk azt az utat és hidat, ami két kilométerre volt a bázistól.

Már jóval előbb, kb. 15 kilométerrel korábban feladhattuk volna a menetet, mert nagyon komoly akadályokba ütköztünk. A folyó medrében vezetett a nem létező út, hatalmas kövek, sziklák, vízmosások között.

Így sajnos nem maradt más, mint a gleccsert megnézni. Mi tényleg mindent megpróbáltunk.

Ami talán papíron, Google Earth és más netről származó infók alapján vehető akadály, az életben teljesíthetetlen. Majd a holnapiban bővebben.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Erről a napról csak annyit, hogy az M41-es főútvonal nem létező aszfaltburkolattal rendelkezik. Képzeljétek el, hogy az 1960-as években épített út összeköti az országot. Vagy inkább nézzétek a képeket.

A másik oldalt dolgoztak a kínai fiúk: embertelen, amilyen körülmények között kell nekik a munkát végezni. Érintésvédelem? Gázelszívás? Menekülési út? Ilyen szavakat nem hallottak még.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Minden gép kínai, minden kiírás kínai - erre a munkára csak kínai embereket alkalmaz a tádzsik kormány.

Reggel még beszélgettünk az AP-újságírókkal, akiknek egynapi munka után sikerült kijárniuk, hogy Üzbegisztánban forgathassanak a menekültekről a kórházakban. A bürokrácia itt semmit sem változott. Hiába, Üzbegisztán máig egy totalitárius állam.

A tádzsik határra, délre értünk, és két óra elteltével üdvözöltek angolul. Hozzá kell tenni, egy árva lélek nem volt rajtunk kívül a határon. Minden oldalon négyszer ugyanaz, és hát sajnos itt is volt érdekes zsebre dolgozás: karantén elkerülése tíz dollár, útadó, amit már emelt áron fizettünk, és a vámos még szólt is, hogy amennyit gondolunk, még azért tegyük hozzá. Amit mi gondoltunk, az nem volt elég, és konkrétan még 15 dollárt kértek, amit viszont Edit határozottan megtagadott és kifordult az ajtón.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Itt, Tádzsikisztánban, az ellenőrzések újra sűrűbbek, tíz kilométerenként rendőr áll, aki ha másért nem, de kíváncsiságból is megállít bennünket.

Útközben találkoztunk kígyóárusokkal, ők azt mondták, ez megy a saslikra! Gyümölcsárusok mindenfelé, és benzin, gázolaj az utcán dunsztos üvegekből.

Hudzsandba érve körüljártuk a várost, de úgy döntöttünk, nem maradunk. Még nyolcvan kilométert akartunk megtenni, de aztán valahogy belecsúsztunk a 3378 m magas Sahrisztán-hágóba. Már esteledett, amikor elértük a hágó felét, és nem találtunk táborozásnak megfelelő helyet, mivel sehol egy kitérő, csak a sziklába vájt út, ami hihetetlen minőségű, mert nincs aszfalt, csak elmosott kőzúzalék és gödör-gödör hátán.

Tudom, hogy azt gondolják egyesek, hogy naivak vagyunk, ha erre nem számítottunk, de ez részünkről nem igaz. Csak azt szeretnénk vázolni, hogy ez az M34-es főút Dusanbéba. Ezek a régi Kamaz, ZIL, MAN kamionsofőrök igazi mesterek, ha ezen a hágón defekt vagy egyéb műszaki hiba nélkül átkelnek. És átkelnek! Kalap le előttük!

Fél 11 felé már nem láttam, a hágóról leérve az első alkalmas helyen kinyitottuk a sátrat.

Ma, 18-án már csak negyven kilométert kellett megtennünk a Fan-völgyben, az Iskander Kuli nemzeti rezervátumig. Itt egy csodálatos tó várt ránk 2200 méteren, havas hegycsúcsok között. Ez legalább olyan szép, ha nem szebb, mint ahogyan a képeken láttuk. Csak ne lenne ennyi légy meg szúnyog. Az emberek itt is kedvesek és barátságosak velünk. 

Autós rész: a Volga a felnikkel konkrét, nem? Tádzsikisztán egyébként a Mercedesek és Opelek országa. Régi C, E, de W140 S Klasse is sok van. Opelből főleg a Vectrákat szeretik, de van egy két Astra is. Terepjáróból leginkább SsangYong, és egy-két Pajero és Land Cruiser elszórva. 

Egy munkás hét órát dolgozik, és 35-50 dollárt keres egy hónap alatt. 45-70 éves gépekkel termelnek, de általában nagyobb igény van a teljesen kézzel szövött selyemáru iránt. Ezt régi fagépekkel végzik, teljesen kézi, lábi erővel.

Hihetetlen, mit teljesítenek ezek a hölgyek. A férfiak inkább a selyem színezésével foglalkoznak. Teljesen természetes anyagokkal színeznek, a kémia hála isten itt még nem ura a helyzetnek.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

A baleset-megelőzés nem felelne meg egyetlen európai sztenderdnek sem. Sem a zaj, sem az életveszélyes, "bármit bekap a gép" nem EU-konform.

Nagyon nehéz fizikai munka ez! Kevés pénzért rengeteget dolgoznak az emberek, és mégis örülnek, hogy van munkahelyük. Egy selyemsál húsz dollárba kerül - ők egy nap alatt a kézi szövéssel három métert gyártanak - ha kevert az anyag (selyem-pamut), akkor hét métert.

Találkoztunk egy kirgiz menekülttel is, aki elég ijesztő dolgokat mesélt, és megkért, hogy semmiféleképpen ne menjünk Kirgíziába. Ezeket a történteket most csak leírjuk, egy hét múlva kiderül, hogy mi lesz a folytatás.

Mi holnap átkelünk a tadzsik határon és elkezdjük a hegyi menetet!

Üzbegisztán az elejétől a végéig csak kedves és segítőkész emberekkel találkoztunk - de azért az AP-tudósítók tudták, miért suttogtak az üzbég rendszerről - tudni kell, hogy ez itt még mindig egyfajta diktatúra. Mindenkinek jut egy picit mindenből, de senkinek, illetve csak egy nagyon vékony rétegnek sok. Ezért nem is engednek be férfimenekülteket Kirgíziából. Igaz, hogy szegényebbek az emberek, de senki sem kontrolálja őket. Azt valószínű nem fogjuk kideríteni, ki lőtt először, de tény, hogy a klánok nem tudnak megegyezni egymással - és ez a fő probléma.

"Ivóvíz" a szállodában
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Útközben csináltunk egy kitérőt, kerestünk egy várat, de sajnos még a helybéliek sem tudták megmondani, hol találjuk Teshin Tepa várát Zarbdarnál - száz kilométer illetve 2,5 óra kerülővel megérkeztünk Taskentbe.

Kóstoltunk "natyurál" mézet és szárított sajtgolyócskákat. A szamarak ma is dolgoztak - hihetetlen, mit nem bírnak.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Felvettem nektek egy rendőrt. Aranyos nem? A betonban él, és csak egy pózt ismert. Mint az öreg Darth Vader - szerintetek ez kit és hogy akar figyelmeztetni vagy megállítani?

Majd megjelentek végre az első hegyek a távolban, és megérkeztünk Taskentbe. Mintha a Lonely Planetben az olvastam volna, hogy Buharában 400 ezren és Taskentben kétmillióan élnek. A helyi olasz vendéglős szerint viszont Taskent négymilliós város...

Az biztos, hogy hatalmas, tiszta és szép város. Széles utcák, rengeteg a zöld, hatalmasak a parkok. Autós sztori: nézzétek meg ezt a X5-ös BMW-nek látszó, valószínű kínai csodát. (Ez egy Shuanghuan Ceo, Magyarországon is kapható. - a szerk.)

És szerintetek hol néztük ma a Szerbia-Ghána meccset (hajrá Ghána!) és a Forma-1-et? Az egyetlen igazi olasznál, Lucánál - aki 9 éve Rómából érkezett és itt ragadt. Azóta a Café Miglioréban szakács, és külön nekünk főzött este. Most már tudom, miért itt főz - gyerekek, ha ilyet Olaszországban tálalna, elsüllyesztenék egy hordó betonba. Viszont tündéri ember.

De aztán gyorsan elment a jókedv és hangulat, amikor a hírekben láttuk a kialakult kirgiz helyzetet. Csak reménykedni tudunk, hogy egy hét alatt megoldják a főmuftik, és befejezik a háborúskodást.

Mindenesetre, mi a polgárháború ellenére is megpróbáljuk a tervezett utat teljesíteni, hisz pont a Pamír az egyik fő cél. Reméljük, nem esik bajunk, ha egyáltalán beengednek illetve kiengednek majd. Nem tudom, ti mit tudtok az eseményekről, de itt a hírekben közel 700 halottról és több ezer menekültről beszélnek. Kirgiz bandák garázdálkodnak... Szóval a kilátás nem túl jó, de elvileg mi egy hét múlva leszünk, lennénk a régióban, Oshban.

Van még az az apró kis bibi, hogy a tadzsik vízumunk csak 17-étől érvényes, de nem akarunk addig itt dekkolni, hanem végre hegyekre, a gyönyörű természetbe vágyunk!

Az emberek Taskenben is jó fejek, itt már nagyon lazák - teljesen európai város, és nagyon szeretjük őket. Holnap Fergana, aztán megpróbáljuk 15-én a határátkelést - remélem, nem veszik észre, hogy a 17-est egy rossz 14-esre átírom.

Ember tervez, majd teljesen másként alakul minden! A fentit tegnap este (június 13-án, a 13. napon - a szerk.) írtam, mielőtt a már két napja lappangó vírus totálisan levett a lábamról.  Egész éjjel és nappal fostam, mint egy víziló, hánytam meg fáztam. Remélem, minél hamarabb hatnak a gyógyszerek, és lemegy a lázam - na meg azt, hogy Edit nem kapja el tőlem. Ő ma várost nézett meg próbált engem helyre hozni. Emilio, köszi a gyógyszereket!

Szóval, holnap tényleg megpróbálunk elindulni Fergana felé.

Nyugodt, békés utunk volt. Néhány érdekesség:

Nem igazán ismerik errefelé az euró-raklapot. Kézzel raknak meg egy billencs Kamazt téglával - egyenként, majd azt egyenként is szedik le. Azért lehet, mert egy teherautót sem láttam daruval.

Idősebb helyiekkel beszélgetve többször előkerül, hogy szeretik a magyarokat, a fociról és az Ikarusról vagyunk általában ismertek. De ma pl. jött hozzánk egy férfi, aki Székesfehérvárt emlegette. Valószínű katona lehetett a múltban. Kíváncsiak lennénk, hogy a mostani fiatalok mihez kötik Magyarországot, mert ugye a fociban már régen nem remekelünk, és az Ikarus gyár is bezárt.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Az egész országban úton-útfélen mobiltelefonkártya-boltok sorakoznak, de olyan szinten, hogy a városokban kb. 200-300 méterenként.

Havoi nagyon kulturált mezőgazdasági város, ahol az ipar rohamosan fejlődik, rendezett a főutca, a kapukon benézve zöld belső udvarokat látni. A főút mellett mindkét oldalon járda és zöld, virágos előkertek. Szemét sehol. Erőmű, finomító és gázfejlesztés, na meg egy vadonatúj reptér ennek a csodának a magyarázata. It's a booming city.

Útközben találkoztunk olasz motorosokkal, beszélgettünk, ki, merre járt, majd csatlakozott hozzánk a helyi erő is, szamárfogattal.

Csodálkozunk azon, hogy ezek a pici szamarak mit ki nem bírnak. Húzzák a kordét emberekkel, néha ezzel szállítják még a marhákat vagy kecskéket is. Amikor nem dolgoznak, állnak a földek mellett, kikötve a tűző napon. A falusi életben a szamárfogat a mai napig nélkülözhetetlen. Egyébként motorkerékpárból ma láttuk az első MZ-ket, a többi valószínűleg mind Ural volt.

Szamarkand gyönyörűen fejlődő, hatalmas város. A centrum felé vezető főbb utcákon mindenhol építkezések: lerombolják a régi házakat, vagy felújítják, és a nyugati, modern városok mintájára alakítják ki az utcák arculatát, tele üzletekkel, éttermekkel. Itt láttuk az első Merciket is - eddig csak orosz vagy üzbég-koreai autók voltak.

Körbejártuk a várost, és megnéztük az óváros gyönyörű épületeit, részeit. Amint viszont az óvárosból egy mellékutcába kanyarodtunk, rögtön megmutatta magát Szamarkand másik oldala. Szűk utcák, egymásra épült házak, sehol egy tábla vagy jelzés. A legtöbb utca aszfalt nélküli zsákutca. Itt is óriási a kontraszt.

Találtunk egy B&B-t, ahol ma este olasz, belga, koreai, indiai, japán, német világutazókkal töltjük az estét.

A gyerekek előre köszönnek a turistáknak, kérdezgetik angolul a nevüket, és nevetgélnek, miután megpróbálják kiejteni a számukra ismeretlen hangzású neveket. Szívesen veszik, ha fotózzák őket.

Ez is egy modern város, mely próbálja megőrizni a tradíciókat, de a fiatalok itt is egyre többen az MTV és a Viva tanításából merítenek. Sok modern, csinos, szép lány van errefelé. Az éttermekben a nők is simán kikérik maguknak az üveg sört, és konyakkal fejezik be az étkezést.

Igazi kereskedőváros Buhara is, de itt már azt éreztük, sokkal rámenősebbek, ami néha már zavaró. Ezt nem tapasztaltuk Khivában, amelyről azt gondoljuk, valóban egy ékszerdoboz, és sokkal jobban vigyáznak rá.

A képeken látjátok, mi mindent adnak el a turistáknak (főleg német, svájci, francia és olasz csoportok jönnek). Megtudtuk, hogy tolmácsnak lenni itt most nagyon jó. Angol, német és francia nyelven vezetnek, de hiány van az olasz és spanyol fordítókból. Utóbbi nyelvet nem tanították eddig Buharában.

A múzeum itt mást jelent, mint amit mi megszoktunk. Itt árusokkal vannak tele a múzeum épületei, de akár a teremőrök is árulják saját portékájukat: hímzéseket, réztányérokat stb. Ezt Khivában nem tapasztaltuk, ott a múzeumnak van beltartalma is.

A taxis egy fiatal srác volt, akit megkértük, hogy egy turistamentes helyre vigyen el ebéd-vacsorázni - nem csalódtunk. Nagyon finomat ettünk, és itt is mindenki nagyon kedves volt velünk.

A munkanélküliség sajnos itt is nagy, ezért sokan külföldön, legtöbben Oroszországban dolgoznak. Putyin politikája - aki öt évet dolgozott Oroszországban, megkapja az orosz állampolgárságot - bevált, ez viszont azt jelenti, hogy sokan nem jönnek vissza. Az állam által deklarált minimálbér negyven dollár havonta, a maximum ennek a tízszerese.

Ma megtudtuk, hogy a Daewoo/Chevrolet autókat (Dama, Tico, Matiz, Nexia, Lacetti) Tashkentben gyártják - nem volt nehéz rájönni, mert ezekből áll az újautó-állomány. Az elnyűhetetlen Moszkvics és a Ladák kihalóban vannak. Nem úgy a régi ZIL, Kamaz, MAZ kamionok - ennyi az autórovatba. :) Érdekesség: oroszul a bárány "bárányica" - üzbégül viszont "bárány!"

Nagyon sok emberrel beszélgettünk ma is, volt köztük kereskedő, rézműves, taxis, tanár, tolmács, étteremtulajdonos, szállodai menedzser, nyugdíjasok - mindenki kedves volt, és tényleg örülnek a turistáknak.

Reggel a recepciós fiú segítségével megoldottuk a dízelkérdést, újra a feketepiacon vásároltunk üzemanyagot, és felszerelkeztünk két plusz kannával is. Most már száz liter van a tetőn, így egy kicsit biztonságosabb érzés...Tényleg nincs más megoldás: a legtöbb kúton benzin sincs, ha mégis, hosszú sorok várakoznak, de a benzinkutak kb. 70%-a be is van zárva.

A feketepiac virágzik, de a tapasztalatunk pozitív: a megállapodás kötelez, alkudni lehet, viszont nem lejmolnak, és az adott szót betartják.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Míg Laci az autóról gondoskodott, újra felkerestem a történelmi város ősrégi, gyönyörű utcáit. A déli kapun léptem be a városba, erről az oldalról néhány utcányi ma is lakott, régi ház fogadott a maga nyüzsgő forgatagával. Beljebb haladva ismét elém tárultak a szent város monumentális, lélegzetelállító épületei: mecsetek, minaretek, mauzóleum, hárem épületei.

Mindenfelé gyönyörű mozaikok, fafaragásos kapuk, oszlopok, mennyezetek. Körös-körül múzeumok, melyek a tradicionális kézművesipartól a használati tárgyakon, fotókon, történelmi leírásokon keresztül mutatják be Híva városának történetét.

Utunkat folytatva szépen megművelt területek mellett haladtunk tovább. Termelnek itt gabonát, kukoricát, gyapotot, de még rizst is. Turktul városa után újra csak sivatagos terület amerre a szem ellát.

12.53. Kint 41 fok van, de már nem klímázunk, spórolunk az üzemanyaggal, száz kilométeren három liter dízelt tudunk megtakarítani. Útközben a forróságban arról beszélgettünk, itt igazán ki lehetne használni a nap energiáját, de a próbálkozás jeleit sem láttuk sehol. Míg az alternatív energia előállítása drágább, mint a hagyományos energiáé, jelentős változás sehol sem várható.

Napközben sok új épület és az útvonalunk mellett párhuzamosan épülő autóút mellett haladtunk el. 14 óra felé megálltunk egy út menti fogadó mellett, ahol nagyon finom, de a mi ízlésünknek kicsit zsíros levest, salátát és teát fogyasztottunk. Megismerkedtünk pár útépítő munkással és egy Buharából Hívába tartó moszkvai házaspárral. Oroszul, angolul és kézzel-lábbal folyt az eszmecsere az üzbég gazdasági és politikai helyzetről, illetve megvitattuk, mennyire nem helytálló a nálunk kialakult kép az országról.

Csupa kedves, becsületes, segítőkész emberrel találkoztunk, korruptakkal ez idáig nem volt dolgunk, és reméljük, ez így is marad. A kontrollpontokon is csak mosolyognak ránk, senki nem próbált lehúzni vagy átverni bennünket.

Közben voltak szamarak, vízbe ugráló gyerekek, birkákat szállító Moszkvics, és sajnos egy újabb gumimizéria - most nem kő, hanem csavar volt a probléma okozója.

Estére azért megérkeztünk Buharába.

Utunk a bazárba vezetett tovább - Edit elment váltani, 15 perc után egy szatyor pénzzel tért vissza. A szokásos módon kicsit nyerészkedni akartak rajta, de szemfülesen nem hagyta.

Ezt követte a dízelvásárlási mizéria. Az országban az olajkrízis miatt (leállt a benzin- és dízelgyártás egy hónapja) sok benzinkút be van zárva, vagy ami nyitva van, ott gázt - hisz ez az ő aranyuk -, jó esetben benzint lehet kapni. Nagyrészt benzin- és gázüzemű gépjárművek közlekednek, még a régi benzines ZIL kamionok is gázzal futnak.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Egy taxist kérdeztünk meg, hol is juthatnánk gázolajhoz, pár telefon után követtük őt egy kútra, ami zárva volt. Szerencsénkre pont arra jött egy dízeles ZIL, akit a Laci megállított. Újabb kérdezősködés, telefonálás, majd a ZIL egyik utasa átült a taxiba, és mutatta az utat a 15 kilométerre lévő faluba. Itt végre a normál ár kétszereséért sikerült tankolnunk, ami teljesen normális, hiszen a dízel hiánycikk.

Érdekesség: kiderült, hogy a taxi vezetője járt már Budapesten, 1986-ban, junior könnyű súlyú ökölvívóként, tagja volt az üzbég válogatottnak. Az úton Khiva felé több esetben megálltunk, hogy próbálkozzunk dízelt venni, de hiába.

Néhány helyen megálltunk az útirány felől érdeklődni. Az emberek nagyon segítőkészek, a férfiak első dolga, kezet nyújtani. A dízelproblémát a határon jelezték a velünk együtt átkelők, de nem igazán hittünk nekik, mi tudatlanok... Egyébként, ha fizetnek valamit, belecsapnak a pénzzel együtt a másik tenyerébe. Így áll az alku.

Khiva felé megálltunk dinnyét enni. Evés közben elbeszélgettünk a termelővel, gyerekekről, családról, munkáról. Itt minden rendben van, szeretnek itt élni az emberek. A cseresznye oroszul is cseresznye, a hús pedig üzbégül "gús".

Khiva város fel elhagyva Urgencs várost egy pontonhídon keltünk át (az új híd most épül), ahol találkoztunk egy bútorszállítóval. Érdekes nem?

Ez a régió mezőgazdaságnak és a turizmusnak köszönhetően folyamatosan fejlődik. Új házak, szép utcák, tisztaság, az emberek pedig szívesen fogadják a turistákat, és többször tapasztaltuk, hogy ránk köszönnek és üdvözölnek.

Első utunk a régi városhoz vezetett, ahol csak kapkodni tudtuk a fejünket a sok csodálatos régi épület láttán. Krisztus előtt 400-500 évvel épült a város, amelyet az idegenvezető előtt a 19. században harminc százalékban kellett restaurálni.

Remek esténk volt egy helybeli pici étteremben. Szerették a hazai pálinkánkat, és táncra is perdültünk.

Próbáltunk aludni az éjszaka, ami nehezen ment. Közvetlenül a határsorompó mellett vertünk sátrat, az este a kamionok hűtőaggregátorainak morajlása mellett telt.

Körülbelül három óráig tudtunk szenderegni, ezután folyamatosan érkeztek az újabb határátlépők. Egy-egy autóban, például Daewoo Nexiába bezsúfolódva hatan, kisgyerekekkel - így aludtak, vagy lefeküdtek a földre, egy pokrócba, a porba. Ami nem egyszerű por, hanem kb. négy centi vastag, és ha belelépsz, konkrétan elsüllyed benne a cipőd.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Gyönyörű napfelkeltére ébredtünk. A toalett reggel igencsak kimaradt, mert nem volt sehol semmi, csak szemét köröskörül, így csak egy fogmosásra jutott. A többit átvittük Üzbegisztánba, ahol útközben legalább egyedül lehet az ilyen dolgokat elvégezni.
 
A határátkelő hét helyett fél kilenckor nyitott. A kazah oldalon a sorompós, a kezelő, a finánc, a passcontrolos, majd a másik sorompós - mind pénzt várt, hiába. Az üzbég oldal előtt, a senki földjén óriási sor állt, az említetthez hasonló körülmények között. Várták az útlevélkezelést - beragadtak a két határ közé -, embertelen körülmények között, se vissza, se előre. Képzeljetek el egy kismamát a csecsemőjével...

Megpróbáltunk előremenni, és megtudakolni, mi az aktuális teendő ezen a határon. Ezúttal szerencsénk volt. Biztos szimpatikusak lehettünk nekik, és soron kívül elkezdődött a procedúránk. Editnek egy két négyzetméteres helyiségben, tizenkét férfiszagú sofőr között kellett intéznie a dolgokat, akik már a lincselés határán álltak.

Én addig a kocsiban vártam illetve szórakoztattam a körülöttem állókat. Nálam is akkor vált forróvá a helyzet, amikor a sorompós előreintett, és angolul kezdett nekem segíteni. Beindult az autóregisztrációs procedúra, ahol szintén mindenki nagyon készséges volt. Szóval az ügyintézés lassú, mert semmi infrastruktúra, de minden vámos szorgalmas, és ebben a szisztémában nem is lehet felgyorsítani a menetet.

Háromórás ügyintézés után végre üzbég földre léptünk, és újra élvezhettük a sztyeppe és a tevék nyugalmát. Újabb 350 km - nekünk ez durván öt óra, mert néha tök jó az út - az autó fogyasztása nagyjából 15 liter. Dízel sajnos ritkán van itt, úgyhogy mindenhol megállunk, és próbálkozunk a tankolással. Ha van, akkor kb. 150 forintnyi az ára. Pénzt váltani a bankban nem lehet - mindenki a bazárba küld, ahol feketén váltanak. Nem vicc, a nemzeti bankból küldtek a bazárba! Valószínűleg ez az élni és élni hagyni üzbég filozófia.

Az Aral-tó medre kiszáradt, sajnos a hajók a tavon elsüllyesztve innen 200 km-re vannak, így hát nem mentünk el odáig, mert nagyon fáradtak voltunk, Laci fejfájása kihatott a napra. Hatra értünk Nukusba, ami egy rohamosan fejlődő nagyváros. Tisztaság és víz jellemzi az utcaképet. Érdekesség, hogy itt egy turista nem tud minden hotelben megszállni, csak az arra kijelölt helyeken. Így találtuk meg a mi kis szállásunkat is. Jipeg joli - ami azt jelenti, selyemút. Klíma, egyszerű, de tiszta szoba, kaja és ráadásul wifi is van.

Kaja után meglepetésként kopogtak az ajtón, hogy ereszt a gumi az autón! Hála isten még időben vették észre, és köszi, hogy szóltak. Felfújtam a kereket, míg a helyiek idehozták a gumist, és felfújt gumival lábon, este fél tízkor elmentünk egy háború előtti műhelybe, ahol az emberek backgammont játszottak, és a fecskék fészket raktak a mennyezet alá!

A szerelést három ember 15 perc alatt megoldotta ókori gépekkel és emberi erővel. Gratulálok, ilyen szakembereket szívesen alkalmaznék én is! Amúgy a képen látható késpenge alakú kő volt a gumiban.

Tízre újra a szállodában, kint még mindig 36 fok - brutális a klíma. Jól aludtunk, most reggeliztünk, és megyünk a bazárba a "bankba". A mai terv: Khiva.