Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Deszkás rámpán repült át a Chevy

A profi gördeszkás és valóságshow sztár, az amerikai Rob Dydrek gyakran készít látványos videókat mutatványairól, új műsorát, a Rob Dyrdek's Fantasy Factory-t pedig egy nagy dobással kezdte: deszkás tudományát egy autóval is kipróbálta. A kaszkadőrmutatványhoz épített rámpát az amerikai Chevy Aveóhoz, a Sonichoz méretezték. A kisautónak 360 fokos fordulatot kellett tennie a tengelye körül, miközben átrepül egy óriási gördeszkát. A mutatvány - ha nem is tökéletesen - de sikerült, a Chevy négykerékre érkezett. 

0 Tovább

Centiken múlott, hogy nem sodorta el a nyergesvontató

Nem hiába tartják az előzést a legveszélyesebb manővernek, hiszen figyelni kell a megfelelő sebességkülönbségre, az oldaltávolságra és meg kell tudni becsülni a szembejövő sebességét. De mi történik akkor, ha egyszerre ketten is próbálnak előzni? Jobb esetben a fedélzeti kamera egy nagyon félelmetes és látványos jelenetet rögzít, ahogy ezúttal történt. Az autó a keskeny, havas úton próbált előzni. Mire sikerült, a szembejövő kamion pótja megcsúszott a havon és keresztbefordult, majd ahogy aszfaltot ért, az utolsó pillanatban úszta meg a találkozást az ijedtségtől valószínűleg jéggé dermedt sofőrrel.

0 Tovább

Hét autót összetört és egy rendőrt is elütött egy részeg, ukrán Bentley-s

A 2009-es Bentley Flying Spur igazi tömegpusztító fegyverré vált annak az ukrán sofőrnek a kezében, aki a múlt hónapban átszáguldott egy kievi piroson és telibe kapott egy Mercedes CL550-est. Mindez a főváros egyik forgalmas kereszteződésében történt, így további hat autót sikerült még összetörnie, ráadásul a forgalom irányítására kivezényelt közlekedési rendőrt is elütötte, aki egy lábtöréssel megúszta a találkozást a vélhetően alkohol és drog hatása alatt álló vezetővel. Csak a szerencsének és az egyre modernebb autóparknak köszönhető, hogy más nem sérült meg a tömegkarambolban. Így nézett ki a helyszín a baleset után:

0 Tovább

Cseh rendőrök bilincseltek meg egy többszázmilliós Bugatti Veyront

Valószínűleg életük legdrágább autójára szerelték fel a kerékbilincset a videón intézkedő cseh rendőrök, akiket nem hatott meg a ritka szupersportkocsi felbukkanása, kaptak az alkalmon és ráerősítették legnagyobb méretű kalodájukat a szabálytalanul parkoló Bugattira. Már csak az a kérdés, mekkora összegű büntetést lehet kiróni egy többszázmilliós csodaautó tulajdonosára, hogy a következő butik előtt ne játsza el ugyanezt?

0 Tovább

Átgázol mindenen a kínai Hummer

A kínai autógyártás elsősorban koppintásairól híres, de most bemutatták, hogy ők is képesek brutális terepjárót építeni.

A Xialong XLW2090-es egy olyan katonai terepjáró, amely akár 7,7 tonna szállítására is alkalmas. a háromtengelyes monstrum olyan futóművet kapott, amivel szinte minden terepviszonyhoz alkalmazkodik, 17 centiméteres hasmagassága, valamint 55,5 fokos első terepszöge magáért beszél. Az autót egyébként egy 4,5 literes, négyhengeres dízel erőforrás hajtja. Az biztos, hogy nem sok minden lesz számára akadály.

4 Tovább

Parkolás több koccanással

Aki járt már igazán forgalmas nagyvárosokban, az tudja, hogy szinte lehetetlen megfelelő parkolóhelyet találni. A legbosszantóbb az, ha találunk egy helyet, de az autó pont nem fér be. Az alábbi videón egy New York-i férfit még ez sem zavar meg, inkább többször belemegy a többi autóba, de valahogy beerőlteti a Toyota Camry-ét.


0 Tovább

Az utca közepén égett ki a Ferrari 599 GTB

Az utóbbi hónapokban már megszokhattuk, hogy kiégett Ferrarikról szóló híreket kapunk, most sem történt máshogy. A mostani videón Dubai egyik kevésbé forgalmas utcáján ég ki egy 599 GTB Fiorano. A helyiek nagyon nem estek kétségbe, talán már megszokták a látványt?


1 Tovább

Egy Opellel döntötték ki a házfalat

Útban van a kert végi házfal? Lengyel fiatalok expressz gyorsaságú bontást vállalnak.

Már megszokhattuk, hogy a kelet-európai emberek találékonysága legendás, egészen elképesztő ötleteik vannak egy probléma megoldására. Ezen a videón lengyel fiatalok küzdenek meg egy fallal, amit valamiért ki akarnak dönteni. Éppen ezért hozzákötözték egy Opel Corsához, majd elkezdik rángatni. Szegény kis Corsa majdnem belerokkan a küldetésbe, de a végén elérik a céljukat. Arra más nem is figyelnek, hogy közben egy parkoló autóra is ráborult a fal.

0 Tovább

Összetörte egymást a két önjelölt autóversenyző

Ha egy piros lámpánál két Corvette áll egymás mellett, akkor abból jó eséllyel gyorsulási verseny kerekedik az indulásnál. Az alábbi videóban is ezt történik, csak éppen győztes nem született, mert mind a két autót sikerült összetörni a nyílegyenes úton.



1 Tovább

Asztaldíszítés lett a Ferrari roncsból

A művészet csodákra képes, a legújabb asztal-összeállítással az újrahasznosítás egy új dimenziója nyílt meg az emberek előtt.

Gondolták volna, hogy egy kockára préselt Ferrariban is lehet valami szép? Egy művész számára semmi lehetetlen, így sikerült a gyakorlatilag a felismerhetetlenségig összeroncsolódott F360-as Modena Ferrariból is díszítést készíteni. Persze bizonyára az ismerősök előtt jó azzal villogni, hogy a nappalimban díszítésként bent áll egy Ferrari, de a legtöbb ember mégsem erre gondolna elsőként.

Ettől függetlenül az újrahasznosítás szép dolog, főleg ha környezetvédelmi célból tesszük ezt.

0 Tovább

Szervizben törték össze az autókat

Egy spanyol rendőrségi híradásban bemutatták hogyan rongáltak meg az autókat, hogy utána felvehessék utána a biztosítási pénzt.

A csalók az autószervizen belül szándékosan kárt tettek autókban, nekimentek a falnak, vagy éppen a csápos emelő karjának. Ezzel egyrészt folyamatos munkát adtak maguknak, másrészt így az alkatrész beszerzés közben is lehet üzletelni, amin akár extra nyereségre is szert tehettek. Egy hibát követtek el: rögzítették a szándékos rongálást.

0 Tovább

A világ legijesztőbb Moszkvicsa

Egy vállalkozókedvű orosz tuningcég elkészítette a világ alighanem legészbontóbb Moszkvics átalakítását: rémisztő chop top kupét építettek egy néhai 2140-esből. A gyárilag négyajtós kocsit rövidebbre vágott tetőoszlopokkal, hatalmas kerekekkel és brutális hűtőráccsal faragták át igazi gengszterautóvá, amilyennel az amerikai rapperek járnak, legalábbis a videoklipekben.

A kisfilm tanúsága szerint a gyárinál erőseb motort is kapott, hogy úgy pöröghessen, mint a búgócsiga. A rendszámmal rendelkező bemutatóautó ékessége a krómtükör, melyet a régi idők emlékére csavaroztak rá, bár az övvonalon és a csomagtartó kiszögellésén kívül már nem sok emlékeztet az eredeti kocsira.

0 Tovább

Vadító 500-asok hivatalnokoknak

Az autók és a nők közötti párhuzam már-már klisének tekinthető, Amerikának azonban sosem okozott fejfájást az ilyesmi. A Fiat 500-as megvadított változata, az Abarth 500-as tengerentúli reklámját is erre építették fel.

A szemüveges hivatalnok szerepeltetése egy menő verdával szintén nem mai ötlet, már az 1970-es Dodge Charger 500-as kisfilmjében is feltűnik a figura, igaz itt ő, vagyis a kocsija csábítja el a strandoló lányokat.

0 Tovább

Két balesetet került el egyszerre

Őrangyalának és reakcióidejének köszönheti szerencséjét ez a sofőr, aki először egy keresztbe csúszó kocsi, majd egy szemből érkező szabadidő-autó támadását hárította el. Nála már csak a jobbról érkező mondhatja magát nagyobb mázlistának, hiszen ő is megúszott két balesetet és még az autója is sértetlen maradt.

0 Tovább

Nagymama leparkol a medencébe

Egy idős asszony Austinban, Texasban bebizonyította, hogy autóval is lehet úszni, egyszerűen belehajtott egy medencébe.

A biztonsági kamera felvételein látszik, ahogy a 86 éves asszony kék Dodge Neonjával kiüti a kerítést, majd beleugrat a medencébe. A videón az is látszik, a járókelők nem esnek kétségbe. Az asszony mentésére „siető” férfi előbb szép nyugodtan levetkőzött, csak utána húzta ki az öregasszonyt az autóból.

A néni azt állította, hogy egy másik autó túl közel parkolt le mellette, ezért az utasoldalon akart beszállni. Utána nem egészen világos, hogyan sikerült beindítani az autót, majd hogy szabadult el a jármű. Szerencsére senki sem sérült meg a balesetben.

1 Tovább

Tömegbaleset az autópályán

Az autósok egyik legnagyobb ellensége az aquaplanning, az alábbi videóból ki is derül, hogy miért.

Thaiföldön hatalmas balesetet okozott, hogy az autópálya felüljárón megállt a víz, és az alagútból kiérkező autósok hirtelen megoldhatatlan helyzet elé kerültek. Az abroncsok már nem tudtak elegendő vizet kiszorítani maguk alól, ezért felfutottak a vízre, amely olyan, mintha jégen mennénk.

0 Tovább

Autóbontás puszta kézzel-lábbal percek alatt

Egy ázsiai harcművész megmutatja, hogy a pusztán két emberi kéz és láb hogyan tud megsemmisíteni egy Kiá Sephiát pár perc alatt. Erre biztosan nem terjed ki a gyártó híres, hét évre szóló garanciája. A jelenethez az ötletet a Street Fighter c. videójátékból vették, ott ugyanis az egyik pályán pont ezt kell tenni.


szólj hozzá: Autóbontás két kézzel

 

wekfilm:

 


szólj hozzá: Autóbontás puszta kézzel -werk

3 Tovább

Mire jó egy városi terepjáró?

Az emelkedőn elindulás bonyolult mozgássorozata gyakran kifog a kezdő vezetőkön, nem csoda, hogy ez a kínai hölgy is így járt Volkswagen Polójával. Bár a mögötte várakozó Cadillac SRX lökhárítója megsínylette az ügyetlenkedést, a sztereotípiákkal szembemenő tulajdonos jóindulatúan kisegítette, és feltolta a sík padlóra a károkozót, hiszen városban mi másra jó a sok lóerő és a robosztus karosszéria?

0 Tovább

Autóalkatrészekből hegesztett bölényt

Ha tele vagyunk fölösleges autóalkatrészekkel, és már nem tudjuk, hogy hová tegyük őket, akkor itt egy újabb lehetőség a tárolásra.

A fehérorosz fiatalember, Roman mindössze három nap alatt egy bölényt hegesztett össze autóalkatrészekből. Ahhoz képest, hogy még sosem látott ilyen állatot, meglepően élethű lett a több mnt egytonnás szobor.

0 Tovább

Ne drifteljünk melltartó nélkül!

Egy orosz hölgy úgy ült be egy driftversenyző mellé egy próbaköre, hogy a blúza alatt nem viselt melltartót. A hölgy méreteinek és a tekintélyes oldalgyorsulásnak hála a blúz hamar szétszakadt, így igazán kellemes videó született az élményautózásból.

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a videó kicsit gyanús, valószínűleg nem véletlen született meg. A blúz gombjai feltűnően hamar megadják magukat, és az sem normális, hogy a biztonsági öveket csak hölgynél nem kötötték be, így nem akadályozza a "szabad mozgást".

0 Tovább

Így kell elkapni egy kisrepülőt

Ha a bűnözők el akarnak menekülni egy kisrepülővel, akkor nincs mit tenni, neki kell menni a gép szárnyának.

Ezt gondolhatta az a két brazil rendőr, akik egy csempészbandát üldöztek a minap. A notebookokat és egyéb elektronikai berendezéseket szállító kisrepülő menekülésre fogta az irányt, de a rendőrök nem estek kétségbe. A vezető olyannyira elszánt volt, hogy az autót egyenesen nekivezette a kisrepülő szárnyának, ami így letört, a gép működésképtelenné vált. Ezek után már könnyű volt letartóztatni az öt gyanúsítottat.

0 Tovább

Így kell felborítani egy tankot

Azt hinnénk, hogy egy tank egyszerűen sérthetetlen, csak félelmetes fegyverarzenállal lehet mozgásképtelenné tenni. Átmegy mindenen, ami az útjába akad.

Ehhez képest a katonáknak sikerült bebizonyítani, hogy egy tank sem sérthetetlen. Elég egy rossz felállás a szállító járműre, és máris kész a baj. Nézzék meg, hogyan nem szabad tankot vezetni!

0 Tovább

Bungee jumping autóval, konténerrel és medencével

Egyedi reklámkampányt eszelt ki a Chevrolet az Aveo tengerentúli változata, a Sonic számára. Nem elég, hogy sokkal kisebb, mint amihez arrafelé az autósok hozzászoktak, még csak nem is hazai, hanem koreai gyártmány, ezért mindent beleadnak, hogy a figyelem középpontjába kerüljön.

Legutóbb egy repülőgépből dobták ki ejtőernyővel, most pedig a beígért bungee jumping volt a soros. A mutatványhoz tíz sor konténert pakoltak egymásra, az így kapott torony tetejére tették a szerkezetet, amely segített lebillenteni az autót. A Sonic ezután meg sem állt az odakészített medencéig, belemártotta az orrát, majd a gumikötél visszarántotta a magasba.

0 Tovább

Így kell röhögve összetörni egy 50 milliós Aston Martint

A legtöbb ember egy balesettől teljesen kiborul, még akkor is, ha nem sérül meg. Ehhez képest a Roberto Ricci, az RRD (extrém sportokkal foglalkozó cég) tulajdonosa csak egy jót röhögött azon, hogy összetört egy Aston Martint. Úgy reagált, mintha éppen csak megkarcolta volna a körülbelül ötvenmillió forintos értéket képviselő Rapide-ot, miközben rommá törte, kiszakadt a jobboldali első és a hátsó futómű is.

Ricci csupán csak egy gyors kört hasítani a Rapide-dal, egy újságírónak próbálta szemléltetni, mennyire jól megy a 477 lóerős négyajtós kupé. Ezt kamerával fel is vették. Az olasz egy egyszerű balos kanyarban sajnos túllőtt a célon, rácsúszott a szalagkorlátra. A videón Ricci azt állítja, hogy véletlenül kapcsolta ki az ESP-t, mert ott van a Sport gomb mellett. Valójában ezt elég nehéz elhinni, hiszen az ESP gombot általában sokáig kell nyomni ahhoz, hogy kikapcsoljon.

0 Tovább

LED-es üzenőfal a hátsó szélvédőn

Egy fáradt autós nem tudott mit kezdeni a kreativitásával, és egy igen egyedi megoldás faragott az autójába.

A hátsó szélvédőbe berakott egy LED-es üzenőfalat, így közvetít fontos információkat a mögötte haladóknak. A bluetooth vezérlésű rendszer nem csak azt írja ki, hogy merre fog kanyarodni az autó, hanem azt is, ha lassabban fog menni, vagy arra kéri a mögötte haladót, hogy tartson nagyon követési távolságot. Nézzék meg, hogy működik!

0 Tovább

Ejtőernyős ugrás egy autóval

A Chevrolet igen különleges kampányt talált ki a Sonic népszerűsítésére Amerikában. Az Aveo amerikai megfelelője 2012-től mutatkozik be azon a piacon, ahol eddig kisautókra nem volt igény, ezért nagyon különleges dolgokkal próbálják megnyerni a vevőket.

Szakítottak a megszokott sémákkal, fiatalosabb, modernebb kampányt találtak ki. A Sonic-kal különböző mutatványokat teljesítenek a bungee jumpingtól az ejtőernyőzésig, majd az ezekről készült felvételeket feltöltik a videómegosztó oldalakra.

Itt az első bolondság: 27 kamerával felvették a Sonic ejtőernyős ugrását.

0 Tovább

Betolás helyett

Ha lemerült az akkumulátor, és a betolásra sincs esély, még akkor sincs minden veszve. Orosz fiatalok bemutatják, hogyan lehet beindítani egy Lada Samarát úgy, hogy kötelet tekernek az első kerekére, és megrántják.

Erre a trükkre természetesen fel kell készülni. Gyújtást kell adni, sebességbe kell tenni a váltót, és biztosan kell rögzíteni az autót, nehogy a kerekeire essen, és elinduljon, mert akkor futhatunk utána. Ha beindult a motor, gyorsan el kell engedni a kötelet, különben az autó oldalának csapódhatunk. Négynél több henger, vagy automatikus váltó esetén nem érdemes így próbálkozni.

 
szólj hozzá: Lada indítás kötéllel

0 Tovább

Vízre bocsátás közben süllyedt el egy kínai luxushajó

Emlékeznek még a hajógyárost alakító Louis de Funes arcára, amikor az 1968-as Felmondtam, jöjjön vissza! (Le petit baigneur) című vígjátékban hajója a vízre eresztés közben azzal a lendülettel el is süllyedt? Képzeljék el ugyanezt kínai szereplőkkel, akik nagyon is valóságosak, annyira, hogy a Közlekedési Minisztérium nevében 2,7 millió dollárt fizettek az SS Jiguang nevű luxushajóért.

0 Tovább

Esés közben fotózta le a traffipax a motorost

A svájci motoros valószínűleg megijedt a kamerától, annyira erősen fékezett, hogy leesett a motorról.

Svájcban nagyon komolyan veszik a sebességhatárokat, nagyon keményen büntetik a gyorshajtást. Az egész ország tele van sebességmérő dobozokkal, mindenki retteg tőlük.

A legutóbbi felvétel tanulsága szerint valaki túlzottan is, ugyanis egy Bern melletti traffipax úgy fotózott le egy motorost, hogy az már éppen leesett róla. A fiatalember túl gyorsan mehetett a 80 km/órás zónában, és későn vette észre a traffipax dobozt. Valószínűleg a hirtelen fékezés közben a hátsó fék blokkolt, majd a motort ledobta magáról az utazás. A híradás szerint 107 km/órával sikerült lefotózni a motorost, bár az nem derült ki egyértelműen, hogy ez a motor vagy az ember sebessége.

1 Tovább

Ken Block, Gymkhana-paródia

Már régóta számítani lehetett arra, hogy lesznek olyanok, akik megpróbálják kicsit kigúnyolni Ken Block híres Gymkhana mozijait. Az amerikai ralis fenegyerek látványos videói pénzt és költséget nem kímélve születnek meg, amivel nehéz versenyezni, ezért a paródia inkább a szegény gyerekek Gymkhanáját mutatja be.

0 Tovább

A világ legszerencsésebb kerékpárosa

Alighanem második születésnapjaként tartja már számon videón látható 29 éves román nő azt a napot, amikor egy karcolás nélkül megúszta, hogy elütötte kerékpározás közben egy teherautó Dambovita Racariban, egy Bukaresthez közeli településen.


szólj hozzá: A legszerencsésebb kerékpáros 

3 Tovább

Két őrült, egy autó és egy ugrókötél

"Egy kicsi mozgás mindenkinek kell". Testedzésre kiválóan alkalmas a klasszikus ugrókötél, főleg, ha ötméteres láncból készült és autók gyakorlatoznak vele. Egy amerikai ruhagyártó cég reklámfilmjében valósították meg a furcsa ötletet. Ilyen még a Verdákban sincs!

0 Tovább

Átugrotta a száguldó Lamborghinit

Nem tudni, hogy mi vette rá az alábbi videóban látható fiatalembert erre a produkcióra, az mindenestre tény, hogy jó reflexei vannak, csak kérdés, hogy meddig.

És extraként itt van egy hasonló témájú videó is, amely bemutatja, hogy miként kell átugrálni az álló, vagy haladó autókat, több-kevesebb sikerrel.



0 Tovább

Így ne mossunk Mercedest!

Meglehetősen sajátságos technikával és hozzáállással látott neki olasz rendszámú Mercedes CLS-ének lemosásához az alábbi videóban látható macedón úriember. Valószínűleg vagy nagyon összekoszolta valami az autó utasterét, vagy egyszerűen csak senki nem árulta el neki, hogy egy bőrüléses luxusautót nem úgy kell tisztítani, mint egy lovaskocsit, mindenestre rossz nézni az alábbi produkciót.



4 Tovább

Ámokfutás egy targoncával

Az angol férfi targoncát lopott, majd átgázolt mindenen. Egy defekt tudta csak megállítani, de így is több mint ötmillió forintos kárt okozott.

Az angliai Nottinghamshire faluban igen fura helyzettel szembesültek a rendőrök: egy férfi ellopott egy JCB targoncát, majd rombolásba kezdett. Steven Regan először „csak” kerítésen, kapukon, sövényen hajtott át, de később sajnos a helyi temető sírjai között is átgázolt. Az incidenst a rendőrségi helikopter rögzítette.

A gyanútlan járókelők szerencséjére a JCB valamelyik manővertől defektet kapott, így Regan kénytelen volt megállni. A 34 éves férfit kirángatták a targoncából, de így is körülbelül 15 ezer fontos, 5,2 millió forintos kárt okozott.

A férfit 4,5 év börtönre ítélték, mivel már egy sor más bűncselekményben is bűnösnek találták. Többek között ebben az évben már több mint 16 járművet lopott.

0 Tovább

Frontális ütközés egy rendőrautóval

Az alábbi videó – amit egy cseh rendőrautó biztonsági kamerája rögzített - akár egy oktatófilmnek is elmehetne, hogy miért nem szabad kanyarban előzni és miért életmentő a biztonsági öv használata. Ha a két cseh rendőr nem lett volna bekötve, valószínűleg mind a ketten lefejelik a szélvédőt, rosszabb esetben kirepülnek rajta. Az ütközés előtt állítólag arról beszélnek, hogy valami gond lehet az ABS-szel mert ég a műszerfalon a visszajelző lámpa, amit megerősít az ütközés előtti folyamatos gumicsikorgás.



2 Tovább

Párbajozó Ferrarik a sivatagban

A marketingben ma már szokássá vált az aktuális újdonságot sztárolni a régi, néhány évvel ezelőtt még lelkesen hirdetett termékkel szemben. A Ferrari a lehető legjobb módját találta meg, hogyan tiporja sárba saját, kultikussá vált gyártmányát: párbajt rendezett a vadonatú 599-es és a nyolcvanas évek ikonja, az utolsó vérbeli Ferrarinak tartott F40-es között. A végeredmény sejthető, bár az összehasonlítás egyáltalán nem állja meg a helyét.

Az F40-es egy végletekig lecsupaszított, kőkemény szupersportautó, az 599-es pedig egy luxusszínvonalú Gran Turismo, így teljesen más szempontoknak kell megfelelniük. A Ferrari szemszögéből persze csak előny, ha a sokkal több kütyüvel felszerelt, új modell még így is lenyomja a régit. A reklámfilmben legalábbis így történik, a kétkedőket pedig néhány adattal igyekeznek végleg meggyőzni az olaszok. A lényeg, hogy négy percen át lekötnek a pazar felvételek és a vérpezsdítő hangorkán.

0 Tovább

A világ leggyorsabb kanapéja - videó

Egy ausztrál magazin irodai összeállítása 163 km/órás sebességre volt képes a Sydney-i repülőtér kifutóján.

Az ausztrál Evolution Motorsport magazin igen egyedi ötlettel állt elő, meg akarták alkotni a világ leggyorsabb kanapéját. A siker érdekében az irodai összeállítást (asztal és kanapé) egy közös csővázhoz rögzítették, a hajtásról pedig egy Suzuki GSX 1400-as blokkja gondoskodott. A biztonságra kevésbé figyeltek, még egy biztonsági öv sem tartja a szerkezet vezetőjét, aki a kényelmes kanapé ellenére igen extrém helyzetben vezetett. A jobb légellenállás kedvéért az asztal oldalába lyukakat vágtak, de a díszeket mégis meghagyták az asztalon.

A rekordfelállítás végül sikerült: a kanapé a sydney-i repülőtér egyik kifutópályáján 163,12 km/órás sebességre volt képes, amivel bekerült a Guinness rekordok könyvébe. 

0 Tovább

Yvan Muller Ken Blockosat játszik egy Camaróval

Az amerikai-koreai Chevrolet már többször is bebizonyította, hogy legalább olyan büszke a WTCC-ben induló pilótáira, mint autóira. A felfrissített Captiva menetpróbáján például Robert Huff autóztatott minket az Alpokban, most pedig Yvan Muller vitte el a retrós Camarót egy körre a spanyolországi Navarra versenypályán. Muller kezei között az újraélesztett amerikai legenda a legjobb formáját hozza. A Ken Block előtt tisztelgő csapatós videóból semmi sem hiányzik, amit egy izomautótól, egy ügyes sofőrtől és egy gyári forgatócsoporttól elvárunk.

0 Tovább

Utasszállító gép landolt egy pickup platójára

A felfrissített Toyota Hilux három ötletes kisfilmje után a Nissan is szuperképességekkel hirdeti saját pickupját. A repülőtéren várakozó utasok lélegzetvisszafojtva figyelik, ahogy egy repülőgép sérült futóművel próbál meg landolni. A katasztrófa ott van a levegőben, amikor feltűnik az aszfaltcsíkon a Navara, és úgy ügyeskedik, hogy a kifordult kerék pontosan a platójára kerüljön, így megfogja a gépet, amely tökéletesen landolhat.

0 Tovább

Kemény terepre kemény autót

A megbízhatóság még mindig jó reklám, ezt ki is használja a Toyota és a munkára szánt Hiluxot legendásan elpusztíthatatlan elődeihez hasonlítja, örökéletűnek és nagyon macsónak állítja be fantáziadús hirdetéseiben. Három különböző piacra készült kisfilmjében elsősorban a japán pickup tulajdonosaira gyakorolt hatására koncentrál, de a bizarr ötleteken kívül néhány látványos felvételt is sikerült rögzíteniük a készítőknek.

Ausztrália

Új-Zéland

Dél-Afrika

0 Tovább

Londoni taxisok, csepeli munkások és egy rejtélyes időkapu - István Kovács a Millenáris Velodromon

A Berlini Magyar TV mindig kíváncsi riportere a Millenáris Velodromon járt, ahol csupa kosztümös figurába botlott, akik fel-alá száguldoztak öreg járgányaikkal. István Kovács megpróbálta kideríteni, hol van az időkapu, ahol a régi korok sofőrjei átszöktek a jelenbe. Londoni taxisok, csepeli munkások, gentlemanek, rosszlányok és veterán autók egy helyen.

0 Tovább

Őrült arabok családi szedánokkal driftelnek

 

A Honda Accord, Toyota Camry, és a Hyundai Sonata tervezői biztosan nem ilyen sorsot szántak autóiknak.


szólj hozzá: Őrült arabok driftelnek 

Rendszeresen bukkannak fel a Közel-Keletről olyan videók, melyekben a közutakat versenypályaként használják az arab sofőrök. Ebben a filmben szintén olyan jelentek láthatók, amelyeket nem tanácsos utánozni, és nem csak azért, mert nálunk keskenyebbek az utak.

A legmegdöbbentőbb, hogy a kaszkadőrmutatványaikat forgalomban mutatják be az arabok, és még arra sem veszik a fáradtságot, hogy bekössék a biztonsági övüket. A vezetési tudásuk viszont kétségtelenül lenyűgöző, hiszen megmutatják, hogy elsőkerekes autóval is lehet szépen keresztbe autózni.

Az csak a hab a tortán, hogy a film elején látható jelentben két gépfegyverből a levegőbe lőnek a Honda hátsó ablakán keresztül a piruett előtt.

0 Tovább

Ezért ne előzzünk jobbról – videó

Így jár az, aki egy kamiont jobbról akar megelőzni, de pont ott lassít le, ahol a vezető holtterében van. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj.

Az alábbi orosz videóból kiderül, hogy miért veszélyes kamiont előzni, főleg jobbról. Ekkor ugyanis egészen biztosan elérünk egy olyan részre, ahol a kamionsofőr holtterében vagyunk. Ekkor vagy nagyon gyorsan meg kell előzni a kamiont, vagy nagyon gyorsan lelassítani mögé.

Főhősünk azonban egyiket sem választotta, csak nagyon lassan akart a kamion elé kerülni. Nem számított arra, hogy az autó hátulját még így is eltalálja a kamion, így beforgatta a szembe jövő sávba. Csak a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb baj, ha egy másodperccel később történik meg ugyanez, akkor hatalmas karambol is történhetett volna.

0 Tovább

Szeme se rebbent, amikor robbant

Minden tiszteletünk a bátor tűzoltóké, akik testi épségükkel nem törődve szállnak szembe a tűzzel és ezernyi más veszéllyel. Az alábbi videóból kiderül, miért hívják őket angolul firefighter-nek, vagyis tűzharcosnak. A los angeles-i tűzoltók rutinosan fognak hozzá egy égő autó oltásához, a zöld Chevrolet Impala légzsákjának patronja azonban felrobban, közvetlenül az ajtó mellet álló tűzoltó orra előtt, aki mintha mi se történt volna, szemrebbenés nélkül folytatja az oltást. Jamie Moore, a Los Angeles Fire Department századosa így kommentálta az amatőr felvételt: "Megfelelő védőfelszerelés volt a fiúkon, kollégánknak nem esett baja."

0 Tovább

Kutyaülés házilag olcsón, gyorsan

Ez a lelkiismeretes orosz gazdi nem vette volna a szívére, ha kutyája kényelmetlenül érezte volna magát a csomagtartóban. Mert a kutya helye ott van, még akkor is, ha annak idején kombi helyett meggondolatlanul limuzint választott. Nem sajnálta az ütött-kopott, fekete "parasztmercit", fogott egy flexet és már kész is volt a szó szerint külön bejáratú kutyaülés. Tulajdonosa, egy német juhász látszólag nyugodtan viseli az utazást a pótülésben, melyhez az ötletet valószínűleg egy Donald kacsa magazinból merítette a barkácsolós tulaj. 

0 Tovább

Szétszakadt kötélhúzás közben

Egy bigfoot építése már önmagában gyermekien naiv és egyszerű életszemléletet feltételez, ám az az ötlet, hogy két ilyen szörnyeteget egymáshoz kössenek, hogy eldöntsék melyik az erősebb már erősen megkérdőjelezi az illető(k) szellemi kapacitását. Ki hitte volna, hogy ez lesz majd a vége, ugye senki?



0 Tovább

Nem adta ki az ugratás a Dodge Chargerrel

Vicces dolog Hazárd megye lordjai replikát csinálni egy régi Dodge Chargerből, az viszont már kevésbé, hogy utána mindezt rommá törik egy ugratás kedvéért. Persze valószínűbb, hogy az alkalmi kaszkadőrünk nem így tervezte a landolást, de a próbálkozását látva maximum csak az autót tudjuk sajnálni.



0 Tovább

Driftelés közben kinyílt a légzsák

Az oldallégzsák elsősorban akkor menthet életet, ha egy baleset során az autó felborul és átfordul a tetején, mert ilyenkor az ülésben tehetetlenül hánykolódó testek nem csapodnak az üvegnek és a karosszéria tetőoszlopainak. Az alábbi videóban látható driftelés olyan jól sikeredett, hogy az oldalgyorsulástól a Camaro kidurrantotta a függönylégzsákokat, mert nyilván azt hitte a fedélzeti elektronika, hogy a tetején fog landolni a járgány. Bármelyik autó esetében megengedhetetlen egy ilyen hiba, egy Chevrolet Camaro esetében azonban különösen irritáló, hiszen ezt a modellt arra teremtették, hogy kilinccsel előre kanyarodjanak vele.

0 Tovább

Apa kocsit hajt

Kábé egy percig még élvezi is a kissrác, ahogy apa csapat a Corvette-jével, de utána szegény eléggé kókadozni kezd. Lehet, hogy nem kapott elég vért a nyakvédő miatt, de az is lehet, hogy tele lett a gatya, apa viszont láthatóan minden percét élvezte a csapatásnak.



0 Tovább

Driftelés a nappaliban

Sajnos fogalmunk sincs, hogy az alábbi videóban látható úriember, mi a csudát keresett a Shelby Cobrájával egy üres szoba közepén, az viszont vitathatatlan tény, hogy igen ügyesen kent gumiköröket a parkettára. Lehet, hogy csak szimplán félreértette a felesége "sikáld fel a padlót, mire hazaérek" instrukcióját, vagy csak egyszerűen betévedt egy idegen nappaliba, az viszont sokkal valószínűbb, hogy épp lakásfelújítás előtt állt, és gondolta, "miért is ne"? És tényleg.



0 Tovább

Ken Block cipőszállító furgonja

A drifteléshez nem kell más, mint egy erős, hátsókerék-hajtású autó, egy technikás sofőr és egy megfelelő pálya. Ki mondta, hogy ez furgonokra nem vonatkozik? A videón szereplő, profin átalakított V8-as Ford Transit meggyőzően mond ellent a fizikának, gumit füstöl, fánkot rajzol és kilinccsel előre száguld a pályán, úgy, hogy a cipőgyáros autóversenyző, Ken Block is megirigyelhetné.

0 Tovább

Így hirdesd a Suzukidat!

"Magyar autó, magyar papírokkal" szól a hirdetés szövege, a többi nem is igazán érdekes, mert a képek önmagukért beszélnek. A roncstelepen lefotózott bordó Suzuki szedánt ugyan egy kicsit koszosan kapta le a tulajdonosa, aki egy ügyes trükkel gondoskodott róla, hogy ki legyen takarva a rendszám. Kár, hogy a következő képet olyan messziről lőtte, hogy odáig már nem ért el a lába. Mi megtaláltuk a megoldást, ki kellett volna nyitni a csomagtartót.

0 Tovább

Kígyó a motorháztető alatt

Sok autósnak okoztak már kellemetlenséget a motorban menedéket találó és a kábeleket elrágó kisállatok. Egy amerikai család kocsijában valami sokkal félelmetesebb bújt el a parkolóban. Már a sztrádán autóztak, amikor egy kígyó bújt elő a motortérből és a szélvédőn át eljutott a vezetőoldali tükörig, majd mérföldeken át lobogott a szélben.

0 Tovább

Kikerülte a kocsisort egy orosz buszsofőr

Két nappal ezelőtt írtunk egy indiai buszbalesetről, ahol az egyik sofőr egyszerűen nem akart megállni a kereszteződésben. Orosz kollégája is hasonlóan türelmetlen volt, de ebből a manőverből szerencsére nem lett csattanás, ami csak a szembejövők gyors reakciójának és a szerencsének köszönhető.

1 Tovább

Harckocsival hajtott át egy Mercin a vilniuszi polgármester

A litván főváros polgármestere, Arturas Zuokas megelégelte, hogy a drága sportkocsik és luxusautók sofőrjei rugalmasan értelmezik a közlekedési szabályokat, és rendszeresen tiltott helyen, vagy éppen a biciklisávon parkolnak. Látványos kampányfogást talált ki, egy szovjet BTR harckocsival áthajtott egy tilosban parkoló W140-es Mercedesen. A drasztikus lépés biztosan hatásosabb, mint néhány büntetőcédula az ablaktörlő alatt. A lelkes polgármester az akció után gondosan feltakarította a luxusautó széthullott darabjait és elektromos rollerjén távozott. Gyenge idegzetű Mercedes-rajongóknak nem ajánlott!

2 Tovább

Buszok csattannak egy indiai kereszteződésben

A lámpa nem működik, a kisebbik busz vezetője pedig úgy érzi, felesleges megállnia, még éppen átfér balról jövő társa előtt. Nem fér át, a nagyobbik egyszerűen félrelöki. A baleset legtechnikásabb sofőrje abban a kis háromkerekűben ül, amelyik milliméterre kiszámolva száguld át a felboruló busz háta mögött. Indiában igazi túlélő kaland a közlekedés, nem csoda, hogy elképesztően rosszak a baleseti statisztikák. A baleset miatt összesereglő tömeg is sokáig lábatlankodik az úttesten, anélkül, hogy a rendőrök elküldenék őket.

1 Tovább

Egy gyereknevelési módszer

A rosszcsontok megnevelését máshol kell kezdeni, de ha szeretnénk, hogy gyermekünk egy életre az autók megszállottja legyen, kövessük a videón látható apukát, aki egy élménydús körre vitte kisfiát egy Corvette Z06-ossal. Garantáltan maradandó és kitörölhetetlen emlék, a kissrác reakciói önmagukért beszélnek.

 

1 Tovább

Soha ne parkoljunk akna fölé!

 Az alábbi videó jó példa arra, hogy miért nem szerencsés, ha egy aknafedél fölé parkolunk. Azon túl, hogy csatornaszaga lehet az autónknak még olyan kockázatokkal is számolni kell, hogy a víz nem csak befelé, hanem kifelé is távozhat a nyílásból, ahogy tette ezt Montreálban. Nem tudni, hogy "csak" egy csőtörés, vagy az esőtől megáradt hálózat okozta a galibát, bár a Ford Focus tulajdonosának gyakorlatilag mindegy is, hogy mi miatt amortizálódott le az autója.

0 Tovább

Felrepült a parkolóházba a sportkocsi

Valószínűleg a sofőr lepődött meg a legjobban ezen a mutatványon, melyet egy parkolóház biztonsági kamerája rögzített. A fehér sportkocsi nekihajtott valaminek, emiatt felrepült és a kerekeire érkezve pont egy üres helyen landolt, igaz keresztben. Bár egy autóval ezt csak egyszer lehet eljátszani, a kormány mögött ülő, megszeppent vezető sértetlenül szállt ki, és biztosan sokáig gondolkodik még rajta, mindez vajon hogy sikerült?

2 Tovább

Felborult a teherautós a benzinkúton

Elképesztő jelenetet vett fel egy orosz benzinkút biztonsági kamerája. Fél percig nem történik semmi, majd hirtelen beszáguld a képbe egy kisteherautó, amely egy kecses piruett után az oldalán köt ki. Megdöbbentő látni, azt a nemtörődömséget, ahogy az éppen ott tankoló férfi egyszerűen beül az autójába és elhajt, miközben a szerencsétlenül járt sofőr megpróbál kijutni a teherautó kabinjából.



1 Tovább

Felpörgette Torgyánt a traktoros gyorsuláson István Kovács

A berlini magyar tévé riportere Egerben járt, ahol Traktoros gyorsulási- és szépségversenyt tartottak, olyan prominensek zsűrizésével, mint Torgyán József, Ganxsta Zoltán és Csernus Imre.



0 Tovább

A neten árulják Kate Middleton VW Golfját

Kerek 20 ezer fontot, azaz mintegy 6,2 millió forintnyi összeg a kikiáltási ára annak a tízéves Volkswagen Golfnak, amellyel egykor Kate Middleton járt.

1 Tovább

Képeken a moszkvai Nissan GT-R-es ámokfutó

A tegnapi videó után, már képeket is tudunk mutatni arról a Nissan GT-R-ről, amellyel egy lehetetlen helyen próbált előzni Moszkvában a tulajdonosa. Ahhoz képest, hogy a japán sportautó három parkoló autót is alaposan összetört, köztük egy Volvo XC90-et, amelyet úgy repített a levegőbe, mint egy papírdobozt, nem is lett különösebben nagy baja.

0 Tovább

Ámokfutás egy Nissan GT-R-rel

A világ egyik leggyorsabb sportautóját kezelni is tudni kell. Ahogy egy moszkvai videóból is látszik, ha valaki sokat vállal, akkor hatalmas baleset is lehet a vége. De a GT-R töréstesztje jól sikerült.

Azt nem lehet tudni, hogy GT-R-t vezető személy pontosan miért ment ilyen gyorsan, és milyen megfontolásból akart olyan helyen előzni, ahol lehetetlen. Az biztos, hogy egy másik fekete autót előzött volna jobbról, de már akkor elsodort egy parkoló autót. Valószínűleg ettől megsérült a futóműve, így a másik három parkoló autóba szinte fékezés nélkül belerohant. Az ütközés akkor erejű volt, hogy az egyik parkoló autót feldobta a másik tetejére. Ehhez képest a Nissan GT-R jól vizsgázott, hiszen alig tört össze.

3 Tovább

A vezető kiesett a szélvédőn

Egy újabb videó, amiből láthatjuk, hogy mennyire fontos bekapcsolni a biztonsági övet.

Az alig pár napos ipari kamerás felvételen azt láthatjuk, ahogy egy figyelmetlen autós belerohan egy másikba a lámpánál. A hátsó autós valószínűleg nem figyelt előre, így sem a lámpát, sem az előtte álló autót nem figyelte. Már ez is hatalmas hiba, de karambol durvább része az ütközéskor történik. A hátsó autóból ugyanis valaki kiesik a szélvédőn keresztül, mivel nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. Normál esetben egy modern autóban egy ilyen ütközést nagyobb sérülés nélkül meg lehet úszni, de itt az is csoda, hogy a kirepülő nő még tud mozogni.

0 Tovább

Így készül a legújabb Lamborghini

Napi lamborghinis posztunkban Sant'Agata Bolognese új büszkesége, a Murcielagót leváltó, vadonatúj Aventador fejlesztését mutatjuk meg három percben. Az olaszos stílussal, német precizitással elkészített kisfilmet kedvcsinálónak szánták, bár a potenciális vásárlóknak a szupersportkocsi puszta létezése már önmagában is elég, hogy a kasszához fáradjanak.

1 Tovább

Kigyulladt a rapper Lamborghinije a McDrive-ban

Csak egy hamburgerre állt meg Lamborghini Gallardójával a norvég rapper, Tshawe Baqwa, amikor az olasz sportkocsi lángra kapott, mielőtt a sztár leadhatta volna a rendelést.

0 Tovább

Száguldó Lamborghini alatt futott át a mókus

Ha látjuk, akkor sem hisszük el, hogy ilyen szerencsés véget érhet, ha egy versenypályán száguldó Lamborghini és egy mókus útja keresztezi egymást. A kisállatnak fogalma sem lehetett róla, hogy milyen veszélyes átszaladni azon a forró csíkon, hiszen a Murcielago villámgyorsan ért oda. A felvételen nem látszik, hogy a mókus hogyan préselte be magát a másodperc tört része alatt az első légterelő alá, és hogyan bírt ellenállni a szívóhatásnak, hogy ugyanazzal a lendülettel tovább szaladjon, de sikerült biztonságban átérnie a túloldalra.

0 Tovább

Az orosz elnök a tömegbe hajtott Mercijével

Úgy tűnik, hogy Dimitrij Medvegyev, Oroszország elnöke túl komolyan vette saját pártjának új jelmondatát, amely az előre haladásra biztatja az államot. Az elnök Kazan városában érkezett meg egy gyors látogatásra, de a megállásba kis hiba csúszott.

A felvételek tanúsága szerint Medvegyev annyira megörült a tömegnek, hogy a megállás után elfelejtette előremeneti fokozatból kivenni a szolgálati ML Mercedes automataváltóját, és úgy szállt ki az autóból. Szerencsére még annyi lélekjelenléte volt, hogy a rögtön meginduló autóba valahogy még visszaugrott, befékezte, majd rögzítette. Hirtelen az államfő védelmét biztosító biztonsági erők sem tudták mit kezdjenek a helyzettel: kézzel próbálták visszahúzni az autót.
A parkolás végül sikerült, az elnök folytathatta az ő tiszteletére megjelent tömeg köszöntését.

0 Tovább

Felhőkarcoló tetején driftel a BMW 1 M Coupe

A bajorok mindent megtesznek, hogy egy percig se feledkezzünk meg a legkisebb M modellről. Ezúttal a világ legmagasabb helikopterleszállóján driftelnek a kis sportmodellel. A Los Angeles-i U. S. Bank Tower tetején keresztben csúszó kis BMW akkor is izgalmas látvány, ha igazak a rosszindulatú pletykák és mindez csak illúzió.

0 Tovább

Májkár 10. epizód - Akku nélkül elmegy Párizsig a festő Mercije

Egy festő, aki négymillióért sem válna meg fekvőlámpás Mercijétől, a 32 éves klasszikustól, ami mindent kibír, pedig olyan gyenge, hogy az előzés igazi kaland vele. Tulajdonosa szerint akkumulátor nélkül is elmenne Párizsig, de ha már Franciaországnál tartunk, hiányosnak érzi azok történelmi ismereteit, akik Nagy-Magyaroroszág matricát ragasztanak francia autójukra.

KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

6 Tovább

Májkár 9. - BMW-s, akinek fontos a perfekcionizmus, bár néha fárasztó

A 3-as Coupe tulajdonosa elmondása szerint a nyolcvanas években szocializálódott, amikor a versenyek veszélyesek voltak, a szex pedig biztonságos. Az élményt, amit nyújt, a kettő közé helyezi, mégis inkább egy jól szabott öltönyhöz hasonlítja az elegáns kupét. Nem tartja magát márkafanatikusnak, de büszkén hordja nyugat-német gyártmányú BMW-s dzsekijét.

KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

15 Tovább

Májkár 8. eipzód - Fafaragással tuningolt Toyota Hilux

"A medve az nem játék" - tartja a mondás Székelyföldön, amit az alábbi videónk főhőse a saját bőrén is tapasztalt, amikor az erdőben "elégurult" egy termetesebb példány. Zsolt, aki a fa szerelmese az autójában is számos alkatrészt kicserélt saját faragásra, mivel elmondása szerint „meglehetősen unatkozott fent a hegyen”. Végre egy pickup, amit arra használnak, amire kitalálták: sarat dagaszt és rönköket cipel.



KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

3 Tovább

Májkár 7. epizód – A gyertyaöntő lány Smartja

Ha van autó, amely a tulajdonosa személyiségét tükrözi, akkor az a gyertyaöntő lány Smartja. „Olyan, mint én, egy nagy punci” mondja a pink kiskocsiról, melyet nem csak takarítani, szerelni is szokott. A tükörről lógó rózsafűzér gyűjtemény miatt sokan apácának nézik, ő viszont kiirtaná az utakról a bunkó autósokat.

KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

2 Tovább

Britney Spears klipjében statisztál az új Volkswagen Bogár

Nemrég jelent meg az új Volkswagen Beetle, máris szerepet kapott Britney Spears klipjében, melyben a popsztár a terminátorként ábrázolt lesifotósokkal harcol. A Bogár egy igazoltatásnál tűnik fel, ahol Britney megpróbálja elterelni, vagy inkább magára terelni a rendőr figyelmét. A néhány másodpercig látható kisautón kívül egy másik Volkswagen, egy veterán Karmann Ghia is bekerült a zenés videóba. A wolfsburgiak mindent megtesznek, hogy az új Beetle a popkultúra része maradjon, ehhez pedig nincs is jobb választás egy kettős termékelhelyezésnél, méghozzá egy fiatalos, enyhén botrányos klipben. 

0 Tovább

Májkár 6. epizód - A hentes, aki úgy szereti BMW-jét, mint a nővérét

Tomi a hentes, aki kreatív munkájánál, már csak nővéreként szeretett cápa BMW-jét imádja jobban, a kátyúknál pedig csak a Suzukikat gyűlöli nagyobb lelkesedéssel. A kocsija alapján bárkiről megmondja, kicsoda, és utána is köp, ha nagyon nem tetszik neki. Először a húshoz sem volt gusztusa, de megtanult vele élni, ahogy az E28-as 5-ös hibáit is megszerette mielőtt még rendbe hozta volna. Ha van mély érzelmi kapcsolat ember és gép között, akkor ez az.

KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

15 Tovább

Majdnem a vesztébe rohant az orosz Nexiás

Az előzés a legveszélyesebb manőver. Ha nem tudjuk idejében befejezni, nagy baj lehet belőle, de az sem sokat ér, hogy megvan hozzá a tempó, ha nem szabad az út. Az alábbi videón jól látszik, milyen kockázatos, ha nem jól mérjük fel a helyzetet. Adott egy jobbra kanyarodó Citroen C4, egy azt kikerülő Renault Clio Symbol és a kocsisort előző, hirtelen megérkező Chevrolet Nexia. Sofőrjének döntenie kellett, hogy a szembejövőbe, vagy a Clióba csapódik.

0 Tovább

Májkár 5. epizód - Gyula professzor a Golfok rajongója

Májkár néven futó videós sorozatunkban 10 embert és 10 autót mutatunk be. Gyula professzor a Műegyetem Elméleti Villamosság Tanszék karán előadó és már a sokadik Volkswagen Golfját használja, ami szerinte "az én korosztályom Trabantja". A professzor úr tudatosan „nevelte” a feleségét vezetésre, amire nagyon büszke. Az alábbi videóból az is kiderül, hogy lehet viccesen is oktatni a matematikát. 


KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

3 Tovább

Boltba hajtott a BMW-s

Bevásárolni indult, közben majdnem tömegszerencsétlenséget okozott egy BMW-s Mexikóban. Parkolás közben valószínűleg megijedt az előtte sétáló gyalogostól, de nem a fékbe taposott, hanem a gázra lépett, és azzal a lendülettel a kirakatot áttörve beszáguldott az üzletbe. A járókelők és az eladók közül senki sem sérült meg, bár a célba vett gyalogos elesett az ijedtségtől és az egyik eladót is majdnem sikerült elütnie, amikor ki akart tolatni a boltból. Úgy tűnik, a sofőr nem vette tudomásul, hogy csaknem az egész épületet lebontotta, kihajtotta a tükröt és egyszerűen ki akart tolatni a kellemetlen helyzetből, amiért nem csak magyarázattal tartozik.

0 Tovább

Májkár 4. epizód - Marika néni Astra kombija

Májkár néven futó videós sorozatunkban 10 embert és 10 autót mutatunk be. Marika néni foglalkozását tekintve kofa a Rákóczi téri piacon, ahová Szadáról jár be. Munkájához nélkülözhetetlen egy kombi Opel Astra, amelyet nagy megelégedéssel használ nap mint nap. A 73 éves néni elmondása szerint igyekszik betartani a sebességhatárokat, de már egyszer megbüntették gyorshajtásért. Nem szereti ha valaki szemtelenül viselkedik az úton, ezért a brutális sofőröket „asszony létére kiszedné a kocsikból”.

KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

1 Tovább

Májkár 3. epizód - Bérgyilkosoknak való Daewoo Lanos

"Az a jó ebben a kocsiban, hogy ez egy szürke masszába beleolvadó trotyni. Semmi más előnye nincs, de erre nagyon jó. Tehát, hogy ha Ön egy bérgyilkos, Önnek ez az ideális autó!" - foglalta össze zseniálisan Deawoo Lanosának értelmét a tulajdonosa Tibor, aki büszke rá, hogy ez a harmadik szürke autója. Suzuki, Opel és Mercedes-rajongóknak nem ajánlott az alábbi videó megtekintése.

KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

0 Tovább

Verekedni kezdett a Ferrari-sofőr

Nem egy felemelő látvány az alábbi jelenet: a Ferrari F430 Spyder sofőrje valami miatt megharagudott a mögötte álló taxisra, olyannyira, hogy meg is ütötte szegény párát. Bár egy arra haladó autó némileg eltakarja a jelenetet, azért jól látszik, hogy a ferraris még egyszer megüti a taxist, aki össze is esik ezek után. Elkeserítő szituáció és az is, hogy az arra járók a bámészkodáson kívül gyakorlatilag nem tesznek semmit.

2 Tovább

Májkár 2. epizód - Szabó Győző és a kanári sárga Mini

Szabó Győző ugyan nem tervezte, hogy Mini-tulaj lesz, ám egy siófoki fagyizás alkalmával egyszerűen nem tudott ellenállni az alábbi videóban látható élénksárga kisautónak, amint ott ácsorgott eladó felirattal az ablakában. Azóta ideje nagy részét egy ponyva alatt tölti az 1981-es Mini, de ha a színész nagy ritkán előveszi, akkor le sem lehet törölni a vigyort az arcáról és a kesztyűtartóban elhelyezett nagymama-féle kis kosárban elkezdenek gyűlni a parkolási bírságok.

KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

0 Tovább

Ken Block terepasztalon csúszkál

A látványosan autózó cipőgyáros Ken Block ralis eredményei helyett gymkhanának nevezett kaszkadőrmutatványainak köszönhetően került bele a Dirt3 számítógépes játékba. A szoftver bemutatójára új videót forgattak, de ezúttal nem szuperlassítással, hanem a speciális tilt shift technológiával dobták fel a kisfilmet. Az eltolható tengelyű objektívvel felvett képek olyanok, mintha terepasztalon száguldozna, forogna és csúszkálna egy apró, animált Ford Focus.

0 Tovább

Májkár 1. epizód - Pityu a törpe és legendás Audija

Tóth István, ismertebb nevén Pityu a bohóc, zsonglőr, bűvész, artista sajnos nem érhette meg a róla és a speciálisan átalakított Audijáról szóló epizód megjelenését, ezért az alábbi videót az ő emlékének ajánljuk.


KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

2 Tovább

Májkár - Mutasd az autód megmondom ki vagy!

A kifejezetten a Babetta blogra készült autós webvideó sorozatunk, azt az alap igazságot járja körül, hogy autó és gazdája között mindig több és mélyebb az összefüggés annál, hogy a sofőr vezeti az autót. Ahogy azt a sorozat első leforgatott epizódjának autó tulajdonosa a Mészáros mondja is "Mutasd az autód megmondom kivagy" és ezt a sorozat szlogenjévé és néző pontunkká is tettük a készítés során.

A Májkár 1.0 -ban megnézhetünk 10 embert, akikkel együtt vezetünk az utakon, megtudhatjuk mit gondolnak az autóról, vezetésről és a közlekedésről. 10 különböző ember és 10 különböző autó kapcsolata vár megismerésre itt a blogon. Egyetemi tanár, gyertyaöntő, mészáros, kereskedő, piaci kofa színész a bemutatottak között, aki egyben hasonlítanak ránk, vezetik az autójukat.


MÁJKÁR 1. EPIZÓD - Pityu a törpe és legendás Audija

Tóth István, ismertebb nevén Pityu a bohóc, zsonglőr, bűvész, artista sajnos nem érhette meg a róla és a speciálisan átalakított Audijáról szóló epizód megjelenését, ezért az alábbi videót az ő emlékének ajánljuk.



KATTINTSON IDE A TÖBBI EPIZÓDÉRT!

2 Tovább

Videó: 260 km/órával megy a leggyorsabb távirányítós autó

Schumacher Mi-3 névre keresztelték a világ leggyorsabb távirányítós autóját.


A szénszál kasztnis kis távirányítós autó mozgatását 4000 dollár értékű elektromos hajtással oldották meg, az energiát lítium-polimer akkumulátorokban tárolják. Sajnos teljesítmény adatot nem hoztak nyilvánosságra, de a 260 km/órás végsebesség mindent elmond. Szemmel alig lehet követni, így az is kétséges, hogyan lehet ezt irányítani.

0 Tovább

Falakon át száguld a BMW 1 M Coupe

Végre egy autóreklám, ahol azt kapjuk, amire vágyunk. Vérpezsdítő motorhang, csikorgó gumik, látványos manőverek, mindez gyönyörűen fényképezve, éppen csak a szükséges feszültséget megteremtő aláfestő zenével. Az E30 M3 szellemi örökösének szánt 1 M Coupenak nem is forgathattak volna jobb reklámanyagot, mint ez a puszta vezetési élményre és a teljesítményre koncentráló kisfilm. Nem számít, hogy már itt az új 1-es sorozat, ennek a kis kétajtósnak még azt is elhisszük, hogy milliméteres pontossággal találja meg az útját a betonfalakon keresztül.

0 Tovább

Így repül egy pedálos autó

Egy Las Vegas-i extrémsport fesztiválon a fellépők mindennel ugrattak, ami a kezük ügyébe került.

A rengeteg motoros és kerékpáros trükk után üde színfolt volt az a pedálos autó, amely rózsaszín színével már kitűnt a tömegből. Mint kiderült, ugratásra nem tökéletes: hiába a gyorsító lejtő, így sem ért el akkora sebességet, hogy átrepülje a kívánt távolságot.

0 Tovább

A járdán is majdnem elgázolták

Két autós figyelmetlenségéből majdnem a járdán sétáló hölgy húzta a rövidebbet. A karambol után egyik autó se lassult le jelentősen, egy ház falába csapódtak.

Manapság már a járdán sétálva is érdemes a forgalmat figyelni, ez derül ki egy tavaly készült ipari kamerás felvételből. A járókelőt csupán a szerencse és a gyors reakciók mentették meg attól, hogy egy autóbaleset vétlen áldozata legyen.

Bár a kameraképből egyértelműen nem látszik, hogy pontosan miként volt kitáblázva a kereszteződés, de az biztos, hogy valamelyik fél nem adta meg a másiknak az elsőbbséget, így ütközhettek össze. A felek az utolsó pillanatban vehették észre egymást, ezért szinte semmilyen lassulást nem látni a felvételeken, de az ütközés után sem vészfékeztek, így juthattak el az épület faláig.  

2 Tovább

Luxusautók a pöcegödörben

Nézze meg a galériában, mi minden veszett oda a csőtörés miatt!

Egy soktíz milliós, sokszáz lóerős sportautót sokféleképpen tönkre lehet tenni. Vannak, akik anélkül mondhatnak le kedvenceikről, hogy beindították volna a motort. Ezek a szingapúri milliomosok bevásárolni indultak az elegáns üzletközpontokkal telezsúfolt Orchard Roadra, rutinosan beparkoltak az egyik bevásárlóközpont mélygarázsába, és kedvenceiket magukra hagyva költekezni indultak, amikor az áruházban csőtörés történt, és a garázs percek alatt megtelt a barna lével.

1 Tovább

Ennél lazábban nem lehet autóba ülni

Az alábbi videóban látható karibi úriember tökélyre fejlesztette az autóba ülés technikáját. A módszere annyira kifinomult, hogy még az ajtót sem kell hozzá kinyitni, mindössze az ablakot kell letekerni. Udo Brinkmann hanyag beugrása a csodálatos hófehér Golf kabriójába ehhez képest egy erőltetett bohóckodás volt a méltán elfeledett Fekete-erdő klinikában.



0 Tovább

Ne szólj be Federernek!

Gyakorlás közben leshetjük meg Roger Federert, aki letolást kap az edzőjétől, majd saját eszközeivel, egy ütővel és néhány labdával vág vissza. A spontánnak álcázott, valószínűleg beállított kisfilmből kiderül, milyen pontosan céloz a svájci teniszező, és miért nem szabad nyitva hagyni egy vadonatúj Mercedes CLS tolótetejét.

0 Tovább

Ma már megcsodáljuk

Kevesen gondolták volna, hogy a keleti blokk legkisebb presztízsű autójából egyszer büszke veterán lesz. Bár ez az acélkék Zaporozsec valószínűleg újkorában sem volt ilyen szép, ma már nem lenézik, hanem megnézik az utcán. Mi az Infoparkban bukkantunk a szelíd, dupla kipufogós hátsókerekesre, ablakában egy korabeli mentőládával, az eredeti gépkönyvvel és egy lefűzött mappával, amely valószínűleg a restaurálás dokumentációját rejti.

A galériában még több képet talál a Zaporozsecről!

1 Tovább

Félbehagyták, mégis kész van

Eredeti reklámötletet valósított meg egy amerikai restaurátor cég. A bizarr ötlet valójában csak félig eredeti, akárcsak ez az 1967-es Oldsmobile Toronado, melyet a korpásodás elleni sampon reklámok mintájára csak félig vettek kezelésbe.

0 Tovább

Egy Golf ajtaján ugrálhatunk is

Egy chicagói Volkswagen kereskedés meglepő, de nem minden előzmény nélküli reklámot forgatott. A termékben vakon bízó kereskedő mindent elkövet, amitől egy jóérzésű autótulajdonos bármikor szívrohamot kapna. Bevágja az ajtót, majd ugrálni kezd rajta, ezzel bizonyítva a Volkswagen legendás összeszerelési minőségét.

1 Tovább

Fiatból Audit barkácsoltak

Egy lelkes lengyel autóépítő nekivágott a látszólag lehetetlennek, ami furcsamód félig-meddig sikerült is neki: egy Fiat Unóból Audit épített.

0 Tovább

Az Audi beszól a BMW-nek

Az Audi legújabb amerikai reklámjában egy BMW 3-as sofőrje az Audikat szállító kamiont meglátva kimászik a tetőablakon, és átugrik a kamionra, hogy közelebbről is megnézhesse az négykarikás autókat. Legnagyobb meglepetésére már azokban is ülnek hozzá hasonló „potyautasok”, így csak az anyósülésre fér be egy Q5-ösbe.

A reklámban elhangzó mondat szerint mostanában több BMW, Mercedes, és Lexus tulajdonos ül át Audikba, mint eddig bármikor.

Valószínűleg nem kell sokáig várni a konkurencia válaszára, a legjobban talán a svéd márkák és az Infiniti sértődhet meg, akik még a felsorolásból is kimaradtak, pedig ők is az Audi konkurenseinek tartják magukat.


szólj hozzá: Provokáló Audi-reklám

0 Tovább

Repülőt építettek egy Jeepből

Bizonyára mindenki emlékszik Richard Scarry klasszikus gyerekkönyvére, a Tesz-vesz városra (The Busy World of Richard Scarry), ahol a változatos szakmákat gyakorló állati főszereplők mind egyedi, hot-dog vagy éppen fogkrémes tubus alakú járgányokkal közlekedtek. A pilótának pontosan ilyen autót képzelnénk.

0 Tovább

Nem indult be Putyinnak az új Lada

A legújabb Lada-modell ünnepélyes bemutatójára az orosz miniszterelnök is elment, ám Vlagyimir Putyin nem tudta beindítani a rivaldafénybe tolt Grantát a fotósok és az operatőrök kereszttüzében. Hogy mi lehetett és miként sikerült megoldani a műszaki problémát, azt nem tudni, mindössze annyi látszik, hogy egy vágás után, már jár a motor és Putyin faarccal elhajt.


4 Tovább

Amikor nem lehet a konyakmeggyre fogni

Nagy fogást rögzített egy amerikai rendőrautó fedélzeti kamerája. A megállított kabrió sofőrje hiába védekezett volna bármivel, ahhoz is túlságosan részeg volt, hogy megálljon a lábán. Nem csoda, hogy a zsaruknak alig sikerült szót érteniük vele. A büntetést persze nem ússza meg, már csak az a kérdés, hogy a jogosítványától búcsúzó autós ilyen állapotban egyáltalán hogy jutott el a kocsijáig?

0 Tovább

Hogyan romboljunk kéményt Volkswagennel? - videó

Az új Volkswagen Amarokkal akár egy hatalmas gyárkéményt is lerombolhatunk - legalábbis a pickup angliai reklámja alapján.

A Volkswagen rendhagyó módját választotta az új modell erejének demonstrálására: egy elhagyott gyárépületben négy Amarok döntött le egy közel hetven méter magas, 140 tonnás kéményt. Ezt a munkát „normális esetben” egy negyven tonnás munkagép végzi.


Nézze meg videón a bontást!

A kísérlet előtt mérnökök, és bontási szakemberek is hosszasan vizsgálták az Amarokot, hogy megvan-e a kellő ereje egy ilyen feladat végrehajtásához.

Természetesen korábban lángvágóval kicsit meglazították a kémény alapját, ám komoly változtatások nem történtek, a kémény még így is stabilan állt. Ezután kezdődhetett a „bontás”.

Arra is felkészültek, ha valami nem stimmelne, a négy pickuphoz ezért a pilóták biztonsága érdekében egy 200 méteres „önkioldó” vontatókábelt rögzítettek, ezután következett a kémény „összekötése” az autókkal. Amikor minden készen állt, a négy gyári állapotú, 160 lóerős, 2 literes TDI motoros autó elindult, és könnyűszerrel ledöntötte a kéményt.  

0 Tovább

Tízperces akciófilm a Mercedestől

Stuttgartban úgy döntöttek, nem várják meg a következő Jerry Bruckheimer filmet vagy a Cobra 11 új évadját, hogy a frissen bemutatott C osztály kupét szerepeltessék benne, inkább forgattak egy saját akciófilmet műkincslopással, jó nőkkel és látványos autós üldözéssel.

0 Tovább

Tehetetlen csúszkálás a hegytetőről

Az alábbi videó meseszerűen indul: napsütés, gyönyörű táj és egy remek csapatás egy motoros hószán nyergében. Sajnos az idillből hamar rémálom lesz, egy balul sikerült - talán ugratási kísérlet? - manőver után és innentől kezdve percekig nézhetjük, ahogy szegény főhősünk tehetetlenül bukdácsol lefelé a meredek hegyoldalon az egyre ramatyabb állapotban lévő hószánnal együtt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sem a szánnal, sem a sziklafallal nem találkozott a nagy hempergésben.



0 Tovább

Ismét bikinis lányokkal provokál a Nissan

A Nissan brazíliai részlege ismét egy olyan reklámmal rukkolt elő, amelyben a főszerepet buja női idomok kapják az autó helyett. Az alábbi videó elvileg a Nissan hétüléses egyterűjét, az amúgy dögunalmas formájú és nálunk nem kapható Livinát népszerűsíti, ám szerencsére maga a jármú csak néhány másodpercre tűnik fel a kisfilm vége felé.

0 Tovább

Így edzik a Volkswageneket

A vásárlók elvárják, hogy az autójuk mindent kibírjon, különösen igaz ez a Volkswagenekre, ezért a wolfsburgiak kitartóan strapálják modelljeiket, hogy kiderüljön, hol van a futómű vagy éppen az olajteknő tűrőképességének határa. Mesterséges padkázás és repülő Transporter, minden, amire Kovács úr sosem lenne képes.

0 Tovább

Nem adta ki a kanyar a kínai kamionosnak

Azt gondolta az alábbi videóban látható kínai kamionsofőr, hogy lendületből még átfér a sárgán. Igaza is lett, csak a lámpa utáni kanyar nem adta ki. Kíváncsiak vagyunk, hogy a zöld lámpánál indulásra kész robogósok mit éreztek, amikor eléjük zuhant a platóról elszabadult konténer.



0 Tovább

Audi A7 papírból

Taras Lasko minden bizonnyal nagyon türelmes ember, máshogy biztosan nem töltött volna 245 munkaórát azzal, hogy egy saját tervezésű és kivitelezésű Audi A7-est alkosson papírlapokból és ragasztóból, körülbelül 1:5 méretarányban. Lasko 285 papírlapból vágta ki mind a 750 alkatrészt, az eredmény magáért beszél. A videón az egész építési folyamat megtekinthető, persze gyorsított formában.


szólj hozzá: Audi A7 papírból

0 Tovább

Száguldás fejjel lefelé Fiat 500-assal

Aki játszott gyerekkorában spirálos kisautó pályával, biztos elképzelte, milyen lehet egy valódi kocsival fejjel lefelé száguldani. Steve Truglia kaszkadőr nem ragadt le az álmodozásnál, és egy igazi játékautóval, az új Fiat 500-assal a gravitációt leküzdve végighajtott egy huszonkét darabból álló, tizenegy méter magas spirál alakú építményen.

0 Tovább

Jay Leno kipróbálta a Mustang Iacocca-kiadást

A baltaarcú Jay Leno ezúttal egy élő legendát, Lee Iacoccát, a Ford Mustang kitalálóját hívta meg autós műsorába. Az interjú apropóját az adta, hogy a kisöreg tiszteletére egy különleges kiadással jelent meg a Ford, Iacocca 45th Anniversary Edition néven, mivel pontosan ennyi ideje rántották le a leplet az első Mustangról. A mindössze 45 darabos széria egyes számú példányát Iacocca kapta, aki el is vitte magával a műsorba, hogy Leno egy kicsit megtapogathassa és kipróbálja. A sportautókért rajongó műsorvezető a próbakör alatt nem meglepő módon végig ajnározta a 400 lóerős járgányt, amellyel egy egészen tahó gumifüstölést is megengedett magának a film végén.

0 Tovább

Rombol az elszabadult traktor

Egy amerikai áruház parkolójában valahogy elszabadult egy hókotrásra rendszeresített traktor, amely szép komótosan kőrözve egy kicsit átrendezte a környéket. A magányos ámokfutásnak végül egy lámpaoszlop vetett véget, ám addig egy Toyota Corolla és egy piros Suzuki SX4 alaposan leamortizálódott. Útban voltak.


0 Tovább

Bőrkabát és hátsókerekes Fiat – Jean-Paul Belmondo 78 éves

Ma ünnepli 78. születésnapját Franciaország egyik legnagyobb színészlegendája. Jean-Paul Belmondo a filmezéssel töltött öt évtized alatt igazi sztárrá és valódi ikonná vált, mindegy, hogy művészfilmben, drámában, krimiben vagy vígjátékban szerepelt, a nézők mindig számíthattak vagány személyiségére, humorára, pofonjaira és kaszkadőrmutatványaira, melyekkel gyakran a dublőröket is lepipálta. Filmjeinek visszatérő eleme az igazság és a becsület, akárcsak a bunyó és az autós üldözés. Számtalan típust vezetett, de a piros, hátsókerék-hajtású Fiat ugyanúgy hozzánőtt az alakjához, mint a felhajtott gallérú bőrkabát.

0 Tovább

Ezért tartsunk követési távolságot

A videót felvevő autós túl közel ment az utánfutós teherautóhoz, később valószínűleg megbánta. Szerencsére komoly bántódása nem esett.


szólj hozzá: Ha a gerenda bejön a szélvédőn

0 Tovább

Gymkhana kamionnal

Mike Ryan már számtalanszor nyerte meg a Pikes Peak hegyiversenyt Freightliner Cascadia kamionjával, de most egészen másra használta a versenygépet.

Ken Block Gymkhana sorozata nagyon megihlette a pilótát, és ő is valami hasonlóra vállalkozott. Nem csak a koncepció, hanem még a helyszín is egyezik azzal, ahol Block első Gymkhana videóját forgatta. Az El Toro tengerész légibázis hatalmas nyitott terei, hangárjai ideális helyszínnek bizonyultak a látványos kisfilm forgatásához.

A filmen látott, öttonnás Freightliner versenykamion nem kevesebb mint 1950 lóerős, legnagyobb nyomatéka több mint 4000 Nm. Nem csoda, hogy könnyen elfüstöli a hátsó kerekekre szerelt, kézzel készített egyedi Michelin versenygumikat.


szólj hozzá: Gymkhana kamionnal

0 Tovább

Mekk Elek is adhatta az ihletet a másfél milliárdos robogóprojekthez

A Moveo nevű összecsukható, ultrakönnyű elektromos robogó kapcsán csak a Kistehénnel való rokoni szálra hívtuk fel olvasóink figyelmét. Egyik kommentezőnk azonban egy másik animációs sztárral is felfedezett - cáfolhatatlan – hasonlóságot.

0 Tovább

Hetvenmilliós Ferrarit tört az újságíró

A nagyobb piacok autós újságírói még a magyar kollégáknál is jobb helyzetben vannak: őket szuper exkluzív bemutatókra is elviszik a nagyobb sportautó-gyártó cégek. Ennek azonban nem mindig lesz jó vége.

A brit Car Magazine újságírója egyik volt annak a kétszáz szerencsés újságírónak, akik a Dolomitokban lévő Plan de Corones hegy körül próbálgathatták a Ferrari új négyüléses sportautóját.

A különleges összkerékhajtással szerelt 660 lóerős FF-ek irányítása azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a brit kolléga számolta, így pillanatok alatt sikerült a hetvenmilliós olasz csoda futóművét lenullázni. A padkázást a kolléga meg is örökítette.

1 Tovább

Az NBA-sztár Smarttal kapja el a festmény-tolvajt

Kevesen hinnék a Los Angeles Lakers 198 centiméter magas, világhírű kosarasáról, hogy egyáltalán befér egy Smart Fortwo-ba. Az alábbi kisfilmben ez is bebizonyosodik, valamint az is, hogy hezitálás nélkül szokott segíteni csinos galéria-alkalmazottaknak, ha egy festmény-tolvajt kell elkapni a Los Angeles-i dugóban.

Ebben nagy segítségére van, hogy remekül vezet, és hogy meg sem kottyan neki a Brabus-tuningos Smart bólogatós robotváltójának és 98 lóerős turbómotorjának a kezelése. Persze az egész csak egy megrendezett reklám a kínai tévénézők számára, de jó nézni, ráadásul a film végén még egy kosárlabda is jó szolgálatot tesz.


szólj hozzá: Kobe Bryant elkapja a tolvajt

0 Tovább

Ennyit láthatott Stohl a baleset okozásakor

Első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Stohl Andrást maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettéért. A szakértői vélemény szerint a színész közepesen ittasan vezetett és okozott súlyos balesetet tavaly májusban (kábítószert is találtak a szervezetében, mivel azonban elterelésre ment, azért nem vonták felelősségre).

De mit láthat, hogyan tud vezetni egy közepesen ittas vezető? Korábban kipróbáltuk: nézze meg képes-videós cikkünket!

0 Tovább

Tilosban parkolva büntetnek a tilosban parkolásért a közteresek

Szinte idilli a Lágymányosi híd budai lábánál elterülő Infopark: nagy tér, zöld park, szökőkút, drága kávézók, és persze modern irodák, rengeteg mélygarázs-parkolóhellyel. Amelyek bérleti díja – az irodákéhoz hasonlóan – horribilis összeg, középvezetőtől lefelé nem is igen fizetik a cégek alkalmazottaiknak, így aztán mindenki úgy és ott próbál parkolni, ahol tud.

Ha az épületek közötti díszburkolaton, akkor megbüntetik. Ha a Budafoki út felé tartó közúton, szabályosan, akkor jó eséllyel letöri a tükrét valami nagyobb jármű – ahogy az történt már sokszor. Ha ettől félve két kerékkel feláll a padkára, akkor megbüntetik. Szerencsére az ELTE új épületeinél rengeteg a szabadtéri parkolóhely – csakhogy az egyetem ezt nemrég sorompóval lezáratta dolgozói és diákjai számára. Az Infopark üzemeltetője ezzel párhuzamosan úgy döntött, ő is lezárja a vendégparkolót, és körlevélben hívta fel az infoparkiak figyelmét kiváltságos helyzetükre, hogy a város belsőbb részeivel szemben itt ingyenes parkolás.  

Ha valaki tízperceken át sem talál szabályos parkolóhelyet, miközben már rég a számítógépe előtt kellene görnyednie, könnyen rossz útra léphet, és padkára, utcasarokra állhat. Az újbudai közterület-felügyelet piros Nissan Note-ja napi rendszerességgel megjelenik, és lecsap a renitensekre, csak úgy szórják a 30 ezres büntetéseket.

Távol áll tőlünk a szegény dolgozóról kialakított képet szembeállítani a gonosz hatóságéval. A közterületesek dolga sem könnyű: szabályos parkolóhelyet például ők sem mindig találnak.

2 Tovább

Nem könnyű elkapni egy driftautót

Nem tudni, hogy az alábbi videó vajon egy készülő film forgatását rögzítette vagy tényleg egy éles üldözést látni, minden esetre öröm nézni, hogy egy driftelésre felkészített versenyautóval valaki bohócot csinál néhány malajziai rendőrből. Látszik, hogy nem a menekülés volt a cél, hanem a közönség szórakoztatása. Ez úton is köszönjük!


0 Tovább

Eladó Dr. Dre törött Ferrarija

A roncstelep helyett a német Ebay-re került az a kék Ferrari 360 Modena, melyet Dr. Dre és Eminem "I Need a Doctor" című közös klipjében törtek össze. A videó elején Dr. Dre vezeti az olasz sportautót, majd balesetet szenved vele. A látványos repülést egy piparámpával vették fel. Az amerikai piacos 360-ast kibelezték és becsövezték az alaposan előkészített mutatvány előtt.

0 Tovább

Veterán Shelby egy vadonatúj Ferrari ellen

Két anyagilag jól eleresztett amerikai fiatalember nem tudta eldönteni, hogy melyikük autója gyorsabb, ezért fogadtak 400 ezer dollárban és kivitték a vasakat egy versenypályára.

Dan Bilzerian, aki egy szépen felpolírozott 1965-ös Shelby Cobra tulajdonosa vitába keveredett Tom Goldstein nevű cimborájával, aki amellett kardoskodott, hogy vadonatúj Ferrarijával bármikor legyorsulja a veterán Cobrát. A vita odáig fajult, hogy 400 ezer dolláros fogadást kötöttek és kivitték a két autót a Las Vegas-i Motor Speedway versenypályára, ahol profi körülmények között csaphattak össze. Az alábbi videóból kiderül, hogy mire volt képes a Shelyb Cobra a Ferrari 458 Italia ellen és ki nyerte meg a versenyt a nem kevés pénzzel együtt.


0 Tovább

Trokán Péter sosem bánt így a Lada Nivával

Az oroszok minden problémára tudnak leleményes megoldást. Ha az autószállító kamionra nem tud felállni a kocka Lada, akkor megtolják hátulról. Mondjuk egy zöld erdészeti Nivával, de legalább tízszer. Az sem baj, ha a derék terepjáró gumija végül rongyként válik le a felniről, és még a motorháztető is behorpad a nagy erőlködésben. A Szomszédok Jánosa sosem engedte volna, hogy így bánjanak szolgálati autójával.


szólj hozzá: Told meg egy Lada Nivával!

0 Tovább

Drift Moszkvában

A 2010-es orosz driftbajnokság első két helyezettje Moszkva lezárt utcáin mutatja meg, hogyan is kell kilinccsel előre kanyarodni.

Evgeniy Satyukov és Geprgiy Stepanyan egy pickuppá átalakított Nissan 200SX-szel és egy Nissan Silviával mutatja be drift-tudását ezen a fantasztikus videón. A készítők felhívják a figyelmet arra, hogy a filmet lezárt utcákon forgatták, és kérik, senki se utánozza a versenyzők mutatványait a közúton.


szólj hozzá: Drift Moszkvában

0 Tovább

Így kell Toyota Corollából Ferrarit építeni

 

Sokan nekivágtak már, hogy különböző típusokból megpróbáljanak egy Ferrari F430-ashoz hasonló autót faragni, ám eddig bizonyára csak egy indiai cégnek jutott az eszébe, hogy Toyota Corollát használjon donornak.A Mumbaiban székelő Executive Modcar Trendz nevű cég a képek alapján véghezvitte a lehetetlent és valahogy egy egész szemrevaló F430-replikát faragott egy Corollából. A cég honlapján meglehetősen szűkszavúan számolnak be a folyamatról, így pontos műszaki információink nincsenek a replikáról, mindössze annyit tudni, hogy eddig ez az egy darab prototípus létezik belőle, de igény szerint bárkinek összekalapálnak egyet, amihez mintegy 22 ezer dollárt kell összespórolni. Az indiai Ferrari mellé már csak egy kazah Rolls-Royce Phantom hiányzik az álomgarázsból.


0 Tovább

Elhajtott a lángoló tartályautóval egy török sofőr

Hatalmas lélekjelenlétről és bátorságról tett tanúbizonyságot az a török kamionsofőr, aki beugrott egy lángoló tartályautóba és elhajtott a benzinkútról, így akadályozva meg egy esetleges robbanást.


Az fenti videót egy török benzinkút biztonsági kamerái rögzítették és az látható rajta, hogy lángra kap egy tartályautó amelyből éppen az üzemanyagot szivattyúzták át az állomás egyik föld alá süllyesztett tartályába. Az esetet látva a legtöbben elrohannak, egyedül csak a tartályautó sofőrje rohan oda és próbálja megfékezni a lángokat egy kézi porolótóval. Amikor rájön, hogy nincs esélye eloltani a tüzet, beugrik a tartályautó fülkéjébe és elhajt a járművel. A sofőr mintegy egy kilométer után állt csak meg egy biztonságos helyen, ahol eloltották az autóját. Bátorságának köszönhetően senki sem sérült meg a balesetben.

1 Tovább

Szétverette lerobbant Lamborghinijét egy kínai milliomos

Minden év március 15-én tartják a „vásárlói jogok napját” (World Consumer Rights Day), amelyen a vevők jogaiért és érdekeiért szólalnak meg és demonstrálnak világszerte. Ezt a jeles napot választotta egy kínai milliomos Lamborghinijének szétverésére, mivel az lerobbant az egyik gyári szervizben végzett karbantartás után. Az autónak állítólag korábban motorproblémái voltak, amit a jelek szerint nem tudtak megoldani, ráadásul a tulajdonos szerint a szervizben még több helyen meg is sérült a fényezés.

A kínai tulajdonos szerint felháborító, hogy méregdrága luxuskocsija mellé ilyen kiszolgálás jár, így meglehetősen radikális lépésre szánta el magát és egy egész munkásbrigádot bérelt fel a fekete Gallardo ellen. Lamborghini-rajnogóknak nem ajánljuk az alábbi videót!


4 Tovább

Zaporozsec két keréken

Talán a Zaporozsecnek volt a legkisebb presztízse az összes szocialista autó közül. Lehet, hogy mindennapi közlekedési eszköznek valóban nem a legjobb – a Kermi az első változatot nem is engedte forgalomba helyezni -, az alábbi videó azonban bizonyítja, egy kis fantáziával egészen különleges produkcióra képes.

2 Tovább

A románok Daciával repülnek

Felbukkant egy 1995-ös román videófelvétel az interneten, amely egy régi Daciával végrehajtott sikertelen ugratást mutat meg több kameraállásból, profin összevágva.

Maga az ugratás nem tekinthető sikertelennek, mivel az akadályokat bőven átugratta a jó öreg 1310-es két utasával. Persze Travis Pastrana szilveszteri 82 méteres világrekordja nem került volna veszélybe, de azért szép nagyot szállt az áramvonalas román csoda. A sikertelenség inkább abban nyilvánul meg, hogy a felmatricázott autó jócskán túlrepült az érkezéshez kikészített rámpán, és csúnyán orra esett, úgy bucskázott be az igen rövidre vett biztonsági zónába.

Azért volt rossz a sebesség, mert - az indulás előtt keresztet vető - pilóta alulbecsülte a karburátoros 1,4-es motor 54 lóerejét, és szinte a szomszéd faluból futott neki az ugratásnak. A Dacia bosszúból annyira felgyorsult, hogy a világból is kirepült volna, végül az orrán landolt, ami teljesen eltűnt a becsapódást követően.

0 Tovább

Elefántot előzni tilos

Az autózás veszélyes üzem, még ott is, ahol kicsi a forgalom és nemcsak táblák, de aszfaltozott utak sincsenek, cserébe bármikor összefuthatunk egy elefánttal.

Ha Afrikában járunk, érdemes meggondolni az előzést, nehogy megsértsük szegényt, mert úgy járhatunk, mint a képeken látható Passat tulajdonosa.

0 Tovább

Ami még a Genfi Autószalonon sincs

Amerika a lehetőségek és persze a túlméretezett dolgok országa. Itt semmi sem lehetetlen, különösen, ha tuningról van szó. Tom Wolfe hatvanas évekbeli "méretautói" mára alaposan kinőtték magukat, nem is beszélve a kerekeikről. Ma már a szériaautók sem elég mutatósak tizenhét colos könnyűfém felnik nélkül, a feltűnési vágytól fűtött autóépítők kénytelenek egyre nagyobb túlzásokba esni.

0 Tovább

A kerékcsere ördögei

Hamarosan indul a 2011-es Forma-1-es szezon, az Ausztrál Nagydíj eseményeit olvasóink már megújult F1-es portálunkon követhetik nyomon. Miközben a pályán a pilóták igyekeznek minél gyorsabban körbeérni, a bokszokban villámkezű szerelők próbálják lefaragni a századmásodperceket a kerékcsere idejéből.

0 Tovább

Lebontották hátulról a motorost - videó

Hatalmas szerencsével úszta meg az alább látható ráfutásos balesetet egy amerikai motoros, akit egy idős néni tolt neki egy – nálunk nem forgalmazott - Scion Xb-vel egy másik autónak. Furcsamód a motoros vesztét az okozta, hogy teljesen szabályosan haladt a forgalom ritmusával, meg sem próbált jobbra, vagy balra kitérni az előtte megálló autó mögül, így még csak azt sem lehet mondani, hogy már megint az ámokfutás okozta a balestet, egyszerűen csak a néni reakcióidejével voltak gondok.


szólj hozzá: Motoros baleset

2 Tovább

Nyerjen két belépőjegyet a Babettával!

Nem hagyjuk, hogy kedvünket szegje a szakadó hóesés, kitartóan várjuk a tavaszt, hogy végre újra beindíthassuk sztorizós blogunk névadóját, a szerkesztőségi Babettát. Hamarosan nekilátunk, hogy életet leheljünk a csehszlovák műremekbe, és ígérjük, flottánk többi tagja mellett helyet szorítunk neki a tavaly novemberben megújult felületen. Addig is játékra bíztatjuk olvasóinkat. Azok között, akik 2011. február 28-án 12:00-ig helyesen válaszolnak kérdésünkre két darab jegyet sorsolunk ki a Presidance Company, Hungarythm – A tánc életre kelt című előadására, amely a Stefánia Kulturális Központban hétfő este 19:00 órai kezdettel látható.
Kérdésünk:

Mennyiért vásároltuk a Babettát?

Válaszaikat a jatekauto@origo.hu címre várjuk!

(Kérjük, a nyereményt legkésőbb február 28-án hétfőn 16:00-ig vegyék át a XI. kerületi Infoparkban található szerkesztőségünkben!)

Frissítés: a helyes válasz 38 ezer forint. A beküldők közül végül Péceli József vette át a jegyeket.

0 Tovább

Haladásra ösztönöztem a német szupersztárt, nem tetszett neki

A Mazda MX-5 Ice Race-en sikerült egy rajongót szereznem: Maximilian Engert, a német szupersztár tv-s műsorvezető fennhangon ordibálva köszöntött a bokszutcában, miközben éppen próbáltunk volna cserélni Vályi Pistával. Német szerint nem vagyok normális, hiszen kétszer is kilöktem a pályáról és ez amúgy is egy buli verseny, nem kemény profiknak való autóverseny.

A második rajt (12.hely) utáni másfél kör, Engert úrral 1:45-től csatázom

Szerencsére az esetről készült videó is, amin az is látszik, hogy kedves Maximunk nem volt éppen a helyzet magaslatán. Autósportos múltja ellenére (Mini Challenge) is csetlett-botlott előttem, hiába voltam körülbelül húsz másodperccel gyorsabb körönként, mégsem látta szükségét annak, hogy elengedjen. Kétszer is olyan helyen fékezett, ahol nem tartottam logikusnak, ezért finoman haladásra ösztönöztem, harmadikra pedig beforgott elém. Csodálkozik, hogy belementem? Mondanom sem kell, hogy az eseten rajta kívül nevetett mindenki, hiszen az autókon még csak látható sérülés sem történt.

Zárásként itt a Mazda kedvcsináló videója:

0 Tovább

Írj hozzá még egy nullát! - Mazda MX-5 Ice Race zárónap

A második helyről rajtoltunk, másodikként jöttem be az első menet után, a végén mégis a huszadik, vagyis tökutolsó helyezést sikerült elérni. A világ összeesküdött ellenünk, de jól éreztük magunkat.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Ha versenyzőként röviden összegeznem kellene a Mazda MX-5 Ice Race versenyein nyújtott teljesítményünket, akkor azt mondanám: katasztrofális. Csapatunk eleve bukásra volt ítélve, a mezőny két leglassabb versenyzőjét köszönthettük a két török harcosunkban.

Megpróbáltuk őket annyira kivonni a képletből, hogy a lehető legkevesebbet menjenek, de volt más gond is. Pista pörgött egyet, mint kiderült, azért, mert szálszakadásos a gumi. Erre a szerelők kerékkulcs nélkül készültek fel, elég sokat vesztettünk azzal, míg találtak egyet. Ezek után a két szlovén csapattagunk se tündökölt, a törökök meg egy körön (4,5 km) egy percet kapnak tőlem, felet a mezőny nagy részétől.

Ennek ellenére is gyanús volt, hogy a kiváló kezdés ellenére hátraestünk a tizenkettedik helyre. Hamar kiderült, hogy a szabályokat csak mi tartjuk be, de ezen kár is háborognunk: bár igazunk van, valójában ez csak egy buliverseny, az élmény a lényeg. Mi több, a főrendező kolléga közölte: tudja, hogy én egy szupermen vagyok, ezért ha gondolom, a következő versenyen mehetek két órát is egyben, bár csökkeni fog a koncentrációm. Ha meg tudom csinálni, akkor nyerünk. Nem ezt választottuk.

Volt még öt srác a csapatban, akik nem azért jöttek ki, hogy egy hibás szabályrendszer miatt a mínusz húsz fokban ropira fagyjanak, miközben én körözök. Szépen végigcsináltunk mindent a szabályok szigorú betartásával. Ekkor már nem nagyon törődtünk semmivel, rámentünk a feelingre.

A második rajtot a tizenkettedik helyen kellett megélnem, gyakorlatilag nem láttam semmit. Így is sikerült három kör alatt hat helyet előre jönni, de amikor az újabb két vetélytársat utolértem, elkövettem egy hibát. Kettőjük porában csak körülbelülire himbáztattam be az autót egy kanyarba, csak úgy vakon, érzésre. Mikor kiértem a porukból, akkor látszott, hogy baj van, egy méterrel később van a kanyar. Volt ott még egy nyom, amiben próbáltam elvezetni a bal első kereket, de nem sikerült, a fal beforgatott, megakadtam. Hamar kihúztak, de már mindegy volt, kijöttem, jöhettek a többiek.

A pálya nagyon rossz állapotba került: nyomvályúk, dobálós részek, nehéz volt íven tartani. Mindenhol bátran elnyomtam, körönként háromszor vertem oda úgy az autó alját, hogy majd kiesett a fogam. A cserénél kiderült, hogy ettől leszakadt a két első doblemez, az alsó borítás, elromlott a jobb fényszóró, leesett egy klímacső, és még pár alkatrész. Mondhatjuk, hogy az autó több sebtől vérzett.

Sajnos az, hogy a csapat leggyorsabb versenyzője is hibázott, a többiekre is rossz hatással volt. Vályi Pista például tőlem hallotta, hogy az első pár kanyar hármasban elfér. Annyira megörült, hogy elfelejtett bekanyarodni a végén az éles balosba. Ember nem csúszott még ennyire túl a pályán. Csere után jött a következő szlovén srác, aki amúgy driftel, és Ladával ment már szöges gumival jégen. Ő is megpróbált egy emlékezetest nyújtani, közelebb kerülni az időmhöz - két pörgés lett a vége.

Sajnos a legrosszabb változatot a másik szlovén alkotta, aki már előző este is péppé törte az autó elejét. Most egy kör alatt kétszer esett be a hófalba, másodjára pont előttünk, alig tudták kirángatni. Ekkor már egy komédiához kezdett hasonlítani a verseny, sorra jöttek be a rommá hullott autók, de még mindig bírták. Zárásként a két török ismét megdöntötte a lassúsági rekordot, de ez már senkit nem érdekelt, inkább bent szimulátoroztunk.

A végén huszadikak lettünk, vagyis a másodikhoz hozzáírtunk egy nullát. Ez van, szerencsére az egyéni mérlegem kicsivel jobb: enyém a második leggyorsabb idő. Az őrült ausztrállal nem bírtam, mint kiderült, mindannyian murvás versenyzők voltak, mint más csapatoktól is többen. Ehhez képest nálunk a törökök egy nagy szállítmányozó cég tulajának a csaját hozták, meg egy olyan motoros újságírót, aki mindig megijedt, ha elindult az autó hátulja. Erre pedig minden határozott gázadásra sor került.

Ettől függetlenül hatalmas élmény volt a verseny, sőt pont a szupergyors ausztráloknak drukkoltam. Sajnos az oroszok az utolsó pillanatban még megelőzték őket. A nap végén még jöhetett egy remek buli egy olyan bárban, ahol a felszolgálók énekeltek, nem is rosszul. Egy-kettő befért volna a Megasztár döntőjébe. Ebben azonban kimerült a hely érdekessége.

Jó volt tükörjégen mókázni, de legközelebb nem megyek ehhez ilyen messzire. Svédország e része dögunalmas. Csak hó és fenyőfa minden, minden ház barna, ami két nap után unalmas. Mivel repkednek a mínusz húsz-harminc fokok, ezért amúgy sem szívesen mozdul ki senki. A nagyon száraz levegőtől az arcbőrünk is kikészült, de inkább az zavart, hogy normál esetben nem történik semmi.

Erre zárásként megláttam a repülőtéren a táblát, hogy pénteken itt kezdődik a sí-világbajnokság. Are ugyanis igazi síparadicsom, arra biztosan tökéletes. De ki az, aki itt a pálya mellett állva végig bír nézni egy versenyt úgy, hogy ne fagyjon meg?

0 Tovább

Jégtánc Mazdákkal - Mazda MX-5 Ice Race 2011

A Mazda a tavalyi sikeres MX-5 Open Race rendezvénye után – ahol a magyar újságíró-csapat a dobogó harmadik fokára állhatott fel – idén Svédországba invitálta meg az autóversenyzés híveit, a 2011. február 21-24. között zajló MX-5 Ice Race-re.

A versenyen összesen 20 darab, versenyre alakított MX-5 vesz részt, szöges gumikkal felszerelve. Az autók egy majd 5 kilométeres pályán küzdenek meg egymással, négy órán keresztül.

Az MX-5-öket 26 résztvevő ország képviselőiből álló csapatok fogják vezetni. A csapattagok között versenytapasztalatokkal rendelkező autós újságírók éppúgy megtalálhatóak lesznek, mint azok a TV-nézők, márka-rajongók és újságolvasók, akik nyereményjátékokon nyerték el a részvétel jogát. Magyarországot az [origo] színeiben Vida János, a Totalcartól pedig Vályi István képviseli.

A svédországi Åre városában zajló, négynapos program két intenzív szabadedzésből, egy (a pole pozíció és a rajtsorrend megállapítására szervezett) időmérő edzésből, valamint magából a két futamra osztott versenyből áll. Az nyer, aki adott benzinmennyiséggel a legtöbb kört tudta megtenni a pályán.

0 Tovább

Mióta tudnak az ausztrálok hóban vezetni? - Mazda MX-5 Ice Race, 2. nap

Végre a jégautózás örömeit is kipróbálhattam a Mazda MX-5 Ice Race-en, szerencsére nem vallottunk szégyent. Ken Block is megirigyelne. Egyedül egy ausztrál őrült tudod nálam gyorsabban körbeérni, de ő nagyon megvert. Holnap lehet tanulni tőle.

Második napjához érkezett a Mazda MX-5 Ice Race az örök hó birodalmában. Svédország északi részén vagyunk, itt mindennaposak a mínuszok. A helyiek persze megjegyezték, hogy csodálatosan szép időnk van, de ez csak annyit jelent, hogy nem szakad a hó. Otthon is dolgoztam már mínusz tizenöt fokban, de itt valahogy másként üt. Iszonyatosan száraz a levegő, bántja a torkomat. Már éppen azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen nyávogós, de a szabad levegőre kilépve szinte minden európai kolléga elkezd köhécselni.

A hidegben ácsorgás közben szépen kiszáradt a szánk, az arcunk. Szerencsére egészen jó téli öltözéket kaptunk, a cipőbe pedig bele lehet szerelni egy olyan talpbetétet, amely a levegővel kapcsolatba lépve felmelegszik, melegen tartja a talpunk.

Busszal jöttek értünk, zötyögtünk vagy 45 percet a pályához, de az igazán megrázó élmény az volt, amikor a főépületből motoros szán húzta szánkón levittek a pályához. Körülbelül egy kilométer volt az út, de közben fájósra fagyott az arcom. Durva ez a hideg.

A helyszín sem akármi: egy befagyott tavon van a versenypálya, minden irányban körülbelül két-három kilométer széles, de 134 méter mély. Állítólag hatvan centiméter vastag jégréteg a teteje, nem kell aggódni. Amikor a bokszutca mellett egy hatalmas repedésre lettem figyelmes, akkor mégis elgondolkoztam egy kicsit.

A svédek mázlisták: egy befagyott tavon mindig olyan nyomvonalat jelölsz ki, amilyet csak akarsz. Multifunkcionális versenypálya. Nekünk ezúttal egy körülbelül 4,5 kilométeres kört találtak ki, 43 kanyarral. Igen, ez nagyon sok, az átlagsebesség pedig elég kevés. Jó mulatság, bár azt az érzést nem feledteti, amikor a Nordschleife vége felé kétszázas tempóban fűzöm le a kanyarokat a dobálós aszfalton. Ez más irányzat, pont ezért erősen tanulni kellett. Szerencsére a megszokott ütemben tudtam haladni, miközben a többieket is igyekeztem hozzásegíteni valami értékelhető idő eléréséhez.

Mit mondjak? A totalcaros Vályi Pista fogékony és ügyes, a velünk egy autóban ülő szlovénok sem rosszak, de ott csak az a srác megy jól, aki ment már jégen szöges gumival, Ladával. A törököket nem értem; ha az ottani újságírók így tudnak vezetni, akkor nagy a gond. Jött egy negyvenes ottani sztár, aki a szabadedzésen annyira lassan ment, hogy még a visszafogott török kolléganője is lenyomta.

Sosem mentem még jégen szögessel, így ez teljesen új kihívás, nem is ment elsőre, bár a kísérletezés elég jól sikerült. Az első edzés mérlege: semmi kaland, ötödik hely.

A második edzés egyben időmérő is volt a szerdai futamra. A törökök kezdtek pár nem túl komoly körrel, majd a kisebb szlovén srác után mehettem. Futottam még négy kört, és beugrottunk a lista elejére. Az oroszok és a belgák nagyon készültek erre a versenyre, volt is fejvakarás, amikor meglátták az időnket. Mielőtt még elbíznám magam, gyorsan jött a kijózanító pofon. Az ausztrálok találtak egy félőrültet, aki egyórás folyamatos körözés árán talált egy tiszta és szinte tökéletes kört. 4,41 lett a vége, nyugodtan mondhatom: teljes Európa utálja érte. A mi 4:47-ünk is kiverte a biztosítékot, hiszen a harmadik idő már 4:49.

Az európaiak közül mi lettünk az elsők, így az első sorból rajtolhatunk. Sajnos a nap vége mégsem lett ennyire örömteli. Miután mindenki ment már, megkértem a két lassú törököt, hogy menjenek még. Egyikük két hajmeresztően lassú kört repesztett, a második végén be is esett a hófalba, majdnem elvitte az időmérés műszerét. Még szerencse, hogy a reggeli eligazításon egyfolytában azt harsogták, hogy a biztonság az első, és az utolsó kanyarban nagyon lassan menjünk, mert ha az időmérést elcsapjuk, akkor vége a mókának. Húsz centiméteren múlott. A török lány ezután már nem is akart menni, ezért a kisebb szlovén beugrott a végére. Egy extrém manőverrel belerongyolt a pálya melletti palánkba, az anyagi kár jelentős: a hűtő beleolvadt a motorba. Állítólag a versenyre kész lesz.

Az első verseny szerda délelőtt 11-től kezdődik, első sorból rajtolunk, jók a kilátások. A lassú embereink miatt így sem számítok jó eredményre, de nem ez az egy dolog aggaszt. Nem értem, hogyan fogunk itt versenyezni: a technikás rész túl szűk az előzéshez, ha valaki előttünk megy, akkor szinte semmit nem látni. A rajt után tehát a hátsók vakon vezetnek majd, ezért külön jó a második rajtpozíció.


Vida János
 

0 Tovább

A kiegészítő fényszórók országában - Mazda MX-5 Ice Race, első nap

Épeszű ember február vége felé már nem indul el még hidegebb tájra, főleg ha fáj a torka. Egy jó kis jeges autózás lehetősége azonban sokat változtatott a hozzáállásomon, életemben először mehetek versenyautóval tükörjégen szöges gumival.

Tavaly szinte minden eseményen ott voltunk, amit a Mazda a világ legsikeresebb roadsterének, az MX-5-ösnek a huszadik születésnapja alkalmából rendezett. A magyar csapattal harmadikok lettünk a Mazda MX-5 Open Race nevű versenyen. Ezután Gulyás Peti ott volt az MX-5-ös Guinness-rekord döntésén, valamint az Euroringen kipróbálhatta az általam már korábban vezetett versenyautót is. Az egész megkoronázásaként még az eddigi összes modellt összehasonlította, de a záróakkord mégis rám maradt: az egész évfordulót lezáró Ice Race-versenyen újra bizalmat szavazott nekem a Mazda.

Fájós torokkal ilyen hidegben normális ember otthon marad és kúrálja magát. Én mégis útra keltem a mínusz 15-20 fokok világába, elég volt annyi, hogy szöges gumival versenyezhetek egy hátsókerék-hajtású autóval.

Már az utazás sem volt álomszerű, hajnal félhármas kelés után irány Pest, majd autóval a bécsi reptér felé vettük az irányt, onnan repülővel stockholmi átszállással végül Östersundban kötöttünk ki, majd onnan még egy óra buszozással meg is érkeztünk Arébe.

Utunk első fele átlagos volt, de az már figyelemreméltó, hogy Svédországon belül is repültünk egy órát északra. Nagyjából Grönlanddal lehetünk egyvonalban, a hőmérsékletből így érzem. Amikor megérkeztünk az östersundi reptérre, más világ fogadott. Itt nem pörögnek az események, a reptéri váró világát is csak a mazdás csoport kavarta fel körülbelül öt percre.

A parkolóban rá kellett jönnöm, hogy megérkeztünk a kiegészítő fényszórók világába: itt mindenre tesznek még két-három plusz refit, hogy jobban lássanak. Minden autón csak téli gumi van, és nem zavarja őket a hó. Ott ahol egy pesti taxis hússzal poroszkálna, az itteni menő csávó körülbelül hatvannal vágódott be a parkolóba. A buszosunk olyan lazán tépett a jégbordás főúton kilencvennel, mintha csontszáraz szakaszon lennénk.

Az út mellett megjelentek új közlekedési táblák: a motoros szán mellett a rénszarvasokra és a kutyás szánok átkelésére is plusz tábla figyelmeztet.

Az első nap nagyjából nem történik semmi, megkapjuk a ruháinkat, aztán fejben készülhetünk a várhatóan nagy hidegre. A pályarajzot csak egy kis grafikán láttam, de már az alapján riasztó: összevissza kacskaringózik a pályacsík, a 4,5 km alatt körülbelül negyven kisebb-nagyobb ív van. Persze az életben ezek gyakran egybefolynak, remélhetőleg sok kis kombinációt ki lehet egyenesíteni.

A jellegzetes svéd helyszínen arra nem volt lehetőség, hogy Magyarország ismét önálló autót indítson, így a totalcaros Vályi Pista mellett két török és két szlovén kollégával ülünk egy autóban. Elvárások nincsenek, nem is lehetnek, de azért Pistával biztosan próbáljuk majd nyomni.

Vida János

0 Tovább

"Racingoljál testvér" - autók és zenék, 2. rész

A külföldi alkotások után következzenek azok a magyar klipek, amelyekben az autó a meghatározó élményfaktor.

Ha van együttes, amelynek munkásságát egy autótípushoz lehet kötni, az az Exotic és a Trabant. Ezért kezdjük velünk a listánkat, és azért, mert ilyen szeretettel foglalták dalba ezt a négykerekű rendszerszimbólumot. Kár, hogy a klipben szétvernek egy Trabit.  Exotic - Trabant


Ha van együttes, amelynek munkásságát Arankához lehet kötni, az az erdélyi Open Stage. No nem ezért kerültek a listára, hanem a Nyomjátok emberek című hasonlóan remek slágerük révén, amelyben szintén egy Trabant köti le a nézők figyelmét rögtön az elején. A formációnak van egy másik, szintén autós klipje, de mivel az inkább csak autóalkatrész-vonatkozású, ezért azt nem ágyazzuk meg, aki szeretné megcsodálni a Letörtétek a tükrünköt című produktomot, itt megteheti Open Stage Székelylend


A fentiekkel ellentétben komolyan gondolta a Tedd fel a kezed! című dalocskát a Splash. A zenei színvonalhoz illő képi világban egy Suzuki Vitarában, egy Ford Eifelben és egy Z1-es BMW-ben felváltva tombolnak a művészek. Splash - Tedd fel a kezed


Számos hasonlóságot lehet felfedezni a Splash és a Fresh között. Ott van ugye a név hangzása, a zenei irányzat, a szőke nő, és a több autó egy klipben-szemlélet. Smarttól a Lamborghiniig.

Fresh - Félig ördög, félig angyal


Az ifjú előadók csengő dallamai után nosztalgiázzunk egy kicsit. A műfaj legnagyobbjainak videoklipjeiben is meghatározó szerepet kaptak az autók. Zorán például egy jobbkormányos MG-vel autóztatja Máté Pétert.

Máté Péter és Zorán - Egyszer


Ihász Gábor ZISZ-ből emlékezik a gyermekévekre.

Ihász Gábor - Múlnak a gyermekévek


Korda György pedig kempingbiciklin és GAZ-69-esen száguldva oktatja férfitársait a nőkről.

Korda György: Haver. a nőkkel jól vigyázz


Autó iránti szenvedélyét jelzi a városi autózásról szóló alkotása is, amelyben egy kisváros legszűkebb utcáin tekereg.

Korda György - Autózás a városban


A Quimby jóval megfelelőbb helyszínt választott a kanyargásra: egy szerpentint.

Quimby - Autó egy szerpentinen


Szintén a hegy és egy IFA ihlette meg a kevésbé mainstream Pedrofon zenekart.

Pedrofon - IFA megy a hegyen


Kis túlzás volna a magyar Jamiroquiként emlegetni Gáspár Lacit, de az tény, hogy szereti az autót, és klipjeiben is fel-feltűnnek. A Bárhol jársz című dalban egy Lancer Evót láthatunk…

Gáspár Laci - Bárhol jársz


…az Engedj el címűben pedig egy különösen hatékony beltérvilágítású Chryslert.

Gáspár Laci - Engedj el


A sofőrös amerikai autóval el is érkeztünk a klipipar egyik kedvenc járműkategóriájához, a limuzinokhoz. A Fekete vonat rögtön hármat is egy klipbe zsúfolt.

Fekete vonat - Hip hop zene


A Fekete vonatot parodizáló Irigy hónaljmirigy klipjéből sem hiányoznak a kocsik.

IHM - Csóró a téren


Már nincs sok hátra a válogatásunkból, de maradt még két klasszikus a kilencvenes évekből. A 4F Club Balatoni láza…

4F Club - Balatoni láz


…és a szintén kihagyhatatlan Carpe Diem-sláger, amelyben hajó mellett egy E36-os kabrió BMW is fontos elem.

Carpe Diem - Álomhajó


Aztán vannak azok a meghatározó zenei alkotások, amelyekhez többen is saját képi világot álmodtak. Ilyen például az Apa kocsit hajt…

Tudósok - Apa kocsit hajt


…illetve a kétezres évek elején alapnak számító Bëlga-nóta.

Belga - A gyaloglás vége


A legvégére hagytuk a gyorsulási versenyek előtt tisztelgő Grandmasta Pete-et, aki saját szöveggel, előadással és láthatóan a barátok és barátnők segítségével készített klippel alkotta meg – nyugodtan mondhatjuk – a műfaj himnuszát.

Grandmasta Pete - Mérés

0 Tovább

KITT-tel csajozós Hasselhoff és a kamionos tinilányok - autók és zenék, 1. rész

Míg a „nagy” filmeknél a kisgyerek és a kutya számít slágerkelléknek a biztos sikerre hajtó forgatókönyvírók körében, a videoklipeknél valahogy az autó jut elsők között a készítők eszébe. Belátható hosszúságú sorozatunk első részében a külföldi, autós témájú, vagy csak a vizuális élvezetet autóval növelő művekből válogatunk. Jöjjön tehát a nemzetközi élmezőny a folyton pajtizó David Hasselhoffal, az autóőrült Jay Kayjel és a többiekkel.

A Jamiroquai frontembere akkora autóbolond, hogy nem is kezdődhetne mással egy ilyen jellegű válogatás. A White Knuckle Ride klipjében egy régi 911-es Porschét kerget egy helikopter.  Jamiroquai-White Knuckle Ride


Jóval nagyobb sláger volt az 1997-es Cosmic Girl, biztos ezért szerepel a klipjében több és drágább sportkocsi. Egy Ferrari F355, egy F40 és egy Lamborghini Diablo szabálytalankodja végig a négy percet.  Jamiroquai - Cosmic Girl


Az országúton maradva: a mély hangokra épülő művészet egyik nagyjának látomásszerű klipjében egy kígyósálas férfi és nála lengébben öltözött hölgyek kergetnek őrületbe egy szerencsétlen Oldsmobile-sofőrt. Brooklyn Bounce - Take a Ride 


Még mindig jobban járt, mint a The Cardigans ifjú, ám közveszélyes énekesnője. The Cardigans-My Favourite...


A szőke nő az országúton kabriót vezet tematika másik nevezője Jessica Simpson a Top Gun-sláger feldolgozásával, szörnyű végzet nélkül. Jessica Simpson - Take My Breath Away


Hasonlóan lágy zene, egy 1966-os Pontiac GTO, és a Sisters of Mercy: ez a Black Planet. Sisters of Mercy-Black Planet


Egy másik út, a semmi közepén, ráadásul éjszaka. Nem lennénk a menekülő Kovács Lajos helyében.  Radiohead - Karma Police


Szintén rossz időben tartózkodik rossz helyen és halad rossz irányban a Depeche Mode Wrong című klipjének áldozata. Depeche Mode - Wrong  


Nyugodtabb az elhagyatottság a The Specials szellemvárosában.  The Specials - Ghost Town


Nem csak autóval lehet klipet forgatni, ahogy azt a KrAZ-zal közlekedő orosz tinilányok is bizonyítják. t.A.T.u. - Nas ne dogonyat


Más szempontból rendhagyó a Madness 1982-es klipje a Maddiemobile-lal. Madness - Driving in My Car


Sztárral kezdtük, fejezzük be sztárral. David Hasselhoffal Michael Knighté után idővel egyre inkább a lecsúszott színész szerepében találkozhattunk, a két pont között énekesként is hódított. A Jump in my car című számban KITT anyósüléséről ajánlja fel nőknek a szolgálatait.  David Hasselhoff - Jump in my car


Az ötleteket köszönjük a Quart.hu-nak. Vasárnap következnek a magyarok Trabanttal, Kordával, fílinggel, ne hagyják ki. Ha viszont mi hagytunk ki valamit, kérjük, írják meg az auto@origo.hu címre.

0 Tovább

Visszatér a De Tomaso

Genfben debütál az új De Tomaso modell

Hét év kihagyás után újra készülnek majd De Tomaso-emblémás autók. Gian Mario Rossignolo, a Fiat konszern volt vezetőségi tagja megvásárolta az elfeledett olasz márkát és neki is látott, hogy összeállítson egy új modellpalettát. Első típusa egy prémium crossover lesz, melynek tervezését a Pininfarina stúdióra bízta. A ritka sportautók rajongói azonban inkább az egyelőre csak a tervekben szereplő luxuslimuzinra és a kupéra lesznek kíváncsiak.

0 Tovább

Sílécet is gyárt az Audi

A Quattro összkerékhajtási rendszeréről híres négykarikás márka a Német Sí Szövetség lelkes támogatója, nem csoda, hogy a közkedvelt téli sport visszatérő téma a márka életében. Először 1986-ban, egy látványos reklámfilmben kapcsolódott össze az autózás és a síelés. Kiszemeltek egy negyvenhét méter magas sísáncot Finnországban, melyen az Audi 100 Quattro nyolcvan százalékos emelkedőt, havat és jeget leküzdve álló helyzetből felhajtott.

0 Tovább

Autómodellek kilinccsel előre

Két valódi Toyota Corolla AE86 tandem drift közben

Japánból indult, mára az egész világot meghódította a drift. Nem kell hozzá más, csak egy erős hátsókerék-hajtású autó és egy technikás pilóta, aki minél látványosabb manőverekre bírja a versenyre felkészített gépet. Az új, önálló technikai sport az utcáról indult, így nem csoda, hogy hamar helyet talált magának a popkultúrában. Filmekben és számítógépes játékokban is megjelent, a profi akciók kedvelői és azok örömére, akik anélkül szeretnék élvezni a kilinccsel előre haladást, hogy gumiabroncsaik bánnák a mókát.

0 Tovább

Így készülünk egy összehasonlító tesztre

Sokan nem is gondolnák, milyen előkészületeket igényel egy autós összehasonlító teszt. Kellenek maguk az autók; több, valóban összehasonlítható, tehát azonos lökettérfogatú és karosszériájú autókat egy időben megszerezni az importőröktől igen szép feladat. Aztán ezeket egy helyre kell vinni; értelemszerűen minden autóhoz kell egy ember, még egy, aki vezeti azt a kocsit, amelyből az operatőr és a fotós dolgozhat - egy négyautós összehasonlítóhoz tehát legalább hét ember kell.

És - amint az alábbi kép is bizonyítja - egyéb akadályok is felmerülnek.

Jövő héten - ha a teszt izgalmait influenzával feledtető kollégák felgyógyulnak - megtekinthető lesz a végeredmény: egy képes-videós Opel Insignia - Renault Laguna - Toyota Avensis - Volkswagen Passat dízelteszt.

0 Tovább

Így kell összetörni egy új Ferrarit

Ötszáz mérföldet sem sikerült baleset nélkül megtennie egy 458 Italia tulajdonosának Floridában.

Nem teljesen tiszta, hogy került egy Ford F150-es bal első kereke alá egy Wes Moschetto nevű cégvezető két hete vásárolt 458 Italiája, de az bizonyos, hogy a nagyjából ötvenmillió forintos sportkocsi értékvesztése alapesetben azért szerényebb ennél.

2 Tovább

Nem létező autók eladósorban

Többek között egy 1955-ös Ford, egy 1959-es Cadillac, egy 1960-as Chrysler és egy 1988-as Lincoln alkatrészeiből épült a tanulmányautóra emlékeztető szobor

Kreatív hobbi vagy csapatépítő tréning? Mindkét hasznos időtöltés szórakoztató programja lehet az autóépítés. Gary Fioto, a Chopit Kustom vezetője az ötvenes évek tanulmányautóinak világát saját ötleteivel és fél tucat korabeli szériamodell alkatrészeivel vegyítve bizarr külsejű fantázia koncepcióautót épített.

0 Tovább

James Bond-kütyü házilag

Amerikai piacos Heteseket használtak a forgatáson, az első rendszámtartó tengerentúli szabványméret. A mű német tábla az eredeti Aston Martin DB5 rendszámára utal

1995-ös visszatérésekor kisebb botrányt kavart, amikor James Bond, a cipőfűzőjétől a mandzsettagombjáig brit titkos ügynök alá nem Aston Martint, még csak nem is Lotust, hanem egy BMW-t tolt a kütyükért felelős Q. Az Aranyszem (GoldenEye) vetítésén a háború emlékére érzékeny angol nézőknek a márkaválasztás, a Bond autók rajongóinak pedig a Z3 alig néhány perces szereplése okozott csalódást, cserébe a film elején a sorozat leghíresebb kocsija, az 1964-es Aston Martin DB5 egy Ferrari F355-tel fogócskázik a szerpentinen.

0 Tovább

A szobrász játéka

A hatalmas kéz alatt valóban játékautónak látszik a klasszikus olasz mini

Minden autókért rajongó felnőtt lelkében ott bujkál a kisautóval játszó gyerek, aki annak idején önfeledten tolta az autópályának kinevezett padlón kedvencét és utánozta a motorhangokat. Erre alapozta "Zoom Zoom" termékfilozófiáját a Mazda, és ezt öntötte formába a Rómában született szobrász, Lorenzo Quinn, aki álmodott már Szent Antal szobrot a Vatikán és World Trade Center emlékművet is Manhattan számára.

0 Tovább

Hetvenkét év restaurálás nélkül

Las Vegasban több mint 130 ezer dollárért kelt el egy árverésen egy eredeti állapotú 1939-es BMW R 51 RS versenymotor. A negyvenes-ötvenes években Amerikában induló kétkerekűhöz sohasem nyúltak restaurátorok, kormányán még ott díszelegnek a Daytona 200-as versenyek műszaki ellenőrzését igazoló szalagok is. Ennek ellenére szép állapotban vészelte át a gyártól távol eltöltött hetvenkét évet. Összesen tizenhét példány készült a speciális típusból, melyből mára három maradt fenn.

0 Tovább

A nagyvasak országa

Önálló márkaként forgalmazták az Imperial modelleket, képünkön egy 1966-os Chrysler Imperial LeBaron Hardtop

Ahogy Mátyás király halálával odalett az igazság, a detroiti nagyvasak kikopásával úgy vesztette el identitását az amerikai autóipar. A régi szép időkben még az amerikai álom megtestesítői, a vágy benzingőzös tárgyai voltak a hullámzó, lustán öblögető V8-as cirkálók, utódaik azonban ma már a tengerentúlon is nehezen veszik fel a versenyt az ázsiai és európai konkurenciával.

0 Tovább

Százéves az Indy pace car

Carl G. Fisher 1911-ben egy Stoddard-Dayton kormánya mögött vezette fel az első indianapolisi ötszáz mérföldes autóversenyt

1911-ben rendezték meg először az indianapolisi ötszáz mérföldes versenyt, itt debütált az első "pace car", vagyis felvezető autó is. Carl G. Fisher, az Indianapolis Motor Speedway alapítója az autóverseny első öt évében maga vezette a mezőny előtt haladó autót, melynek feladata, hogy az első, bemelegítő körben diktálja a tempót a versenyzőknek, akik a kör végén gördülőrajttal kezdik meg a futamot.

0 Tovább

Sokakat csábít szabálytalanságra a felfestett körforgalom

A németekről stabilan tartja magát az a sztereotípia, hogy szabálykövető nemzet, ám az alábbi videó alapján bátran kijelenthetjük, hogy bizonyos esetekben ők is meglehetősen „rugalmasan kezelik” a KRESZ-t. A németországi Erfurt egy felfestett körforgalmát sokan nem veszik komolyan: valaki figyelmetlenségből, valaki szándékosan vágja le a kanyart. ezzel is jelezve, hogy az utóbbi időben milyen latinosan felhígult a birodalmi vezetési morál.

3 Tovább

Szivar gyerekeknek

Auto Union Typ C e-tron (2011)

Álomjátékot készített az Audi a február 3-án megnyitó 62. Nürnbergi Nemzetközi Játékvásárra. A legendás Auto Union Typ C 1:2-es méretarányú kicsinyített mását nem csupán nézegetni lehet, a gyerekek vezethetik is a szivar versenyautót. A harmincas évek sikermodelljét idéző kisautó nem pusztán remek szórakozást nyújt, de a régi idők klasszikusait is megkedvelteti a kicsikkel, akiket egyszerre környezettudatos szemléletre is nevel.

0 Tovább

Búcsú a Daihatsutól

Erősödő jen, gyengülő eladások és egy végleges döntés: két év múlva már nem lehet hivatalos importőrtől Daihatsut vásárolni Európában. A Hatsudoki Seizo néven 1907-ben alapított japán cég 1958 óta foglalkozik autógyártással, 1967-től a Toyotához tartozik. A nagyobb gyártók árnyékában élő Daihatsu iránti kereslet mára drasztikusan lecsökkent, pedig a rendszerváltás után nálunk is népszerű volt a cég egyik legsikeresebb modellje, a Charade harmadik generációja, melyből még jelenleg is sok szaladgál. A tulajdonos Toyotához mérhető, legendás megbízhatóságáról híres, strapabíró kisautót 1987 és 1994 között gyártották.

0 Tovább

Amerikai névrokon

Egy egész modellpalettára való autót importál Amerikából a Lancia, jövőre már a Chrysler 200 olasz változata is kapható lesz. Piaci bevezetésekor ismét egy klasszikus név felélesztésével gondoskodnak róla, hogy az amerikai ízlés és stílus szerint tervezett autó közvetítsen valamit
a márka múltjából. Ezúttal a kevésbé ismert Flavia név került elő, amely a Lancia első nagy limuzinja volt. Prototípusát 1960-ban mutatták be a Torinói Autószalonon.

0 Tovább

Autó és motor driftversenye

Egy driftversenyzőnél csak egy motoros driftversenyző lehet őrültebb, így ha két ilyen egyed találkozik, abból biztos valami eszetlen dolog születik. Az alábbi videóban egy 175 lóerős átalakított Kawasaki sportmotor csap össze egy ugyancsak alaposan átépített és széttuningolt Mazda RX-7-tel.

1 Tovább

Kacsa, Cápa és Lütyő Etyeken

A Citroën egy napra birtokba vette az etyeki filmstúdiót, itt próbálhattuk ki szerdán egy rövid próbaút erejéig az új C4-et és az elektromos C-Zerót. A sajtótájékoztatóra berendezett stúdió falára hatalmas molinó került, a prezentációt átlátszó dizájnfotelekben ülve hallgattuk végig, közben gyönyörködtünk a Citroën két mesterművében, egy 1982-es sárga-fekete 2CV6 Charlestonban és egy 1971-es sötétlila DS Pallasban.

0 Tovább

Háziállatbarátok

Bukósisakot nem kapott a motoron utaztatott háziállat (Fotó: MTI)

Kuba mindig tartogat érdekességeket a különleges járművek kedvelőinek. Havannában ezúttal nem egy házilag barkácsolt amerikai nagyvas, hanem egy teljesen szabványos kétkerekű került lencsevégre, melynek tulajdonosa a legkevésbé sem megszokott módját választotta az állatszállításnak. Kedvencét maga mögé ültette, lábait pedig úgy kötözte össze, mintha az állat egyszerűen belekapaszkodna, mint egy kétlábú utastárs. Sok választása biztosan nem volt a szilárd talajhoz szokott háziállatnak, látszólag mégis jól érzi magát motorozás közben, a lekászálódás pillanatai azonban mindenképpen megértek volna egy-két képkockát.

0 Tovább

A termék ereje

Egy kellőképpen karakteres termék anélkül is képes vágyakozást kelteni, hogy megjelenne a plakáton. Így gondolkoztak az alábbi reklám alkotói is. Perceken át nézegethetjük csodálkozva a vágtató pónikat, mire megakad a szemünk a bal alsó sarokban elhelyezett apróbetűs feliraton, akkor azonban minden világossá válik.

0 Tovább

Suzuki Swifttel, fejhangon

A több mint százezer Swiftet érintő visszahívás kapcsán elég sokat foglalkozunk mostanában a Suzuki oly népszerű típusával. Nehogy azt a látszatot keltsük, hogy az öreg Berva lengéscsillapító miatt nem jó típus az esztergomi gyártús Swift, íme egy videó, amely az egyre újabb Swift sportosságára hívja fel a figyelmet.

1 Tovább

Ne füstölögjön!

"A füstölés függőséget okoz. Ne kezdje el!"

Új reklámkampányában a füstölés káros hatásaira hívja fel a figyelmet a Pirelli. A gumigyártó a cigarettás dobozokon látható feliratokhoz hasonló szövegekkel bombázza a gumiégetésben örömüket lelő motorosokat. A látványos mutatvány egészségkárosító hatásait kiemelő hirdetés öngólnak tűnhet. Mintha egy kocsmáros próbálná meggyőzni vendégeit arról, hogy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt, de úgy tűnik az olaszoknak többet ér egy életen át motorozó vásárló, mint egy-egy új garnitúra eladott abroncs.

0 Tovább

Amikor a motor tényleg robbanó

Az ötsebességes váltóhoz (helyesen: ötfokozatú) fogható megszokott pontatlanság robbanó motornak nevezni a belsőégésű motort. Néha azonban vitathatatlanul kifejezőbb a robbanó kifejezés, ahogyan arról ez a lengyel dízelmotortesztet megörökítő videó is bizonyítja.

1 Tovább

Napi csúszkálós videó

Népszerű "nevessünk a jégen pórul járt autósokon” sorozatunk újabb epizódja Colorado Springsben játszódik. Több mint nyolc perc, de még a vége felé is akad olyan vezető, aki majd megmutatja, hogy ő felmegy ott, ahol senki nem tudott.

3 Tovább

babetta

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek