Kerek 100 millió forintot kérnek a nemrég megbilincselt mattfekete Rolls-Royce Phantomért, amit eddig Fürst György használt.

Az egyik használt autókat kínáló weboldalon hirdették meg azt a mattfekete Rolls-Royce Phantomot, amit június 13-án láttunk a József Nádor téren megbilincselve szabálytalan parkolás miatt. Azóta kiderült, hogy a BEAST-1 rendszámú luxusautót az egykori terézvárosi alpolgármester, Fürst György használja, aki korábban a Centrum Parkolási Kft. igazgatója is volt.

hirdetésben kerek 100 millió forintot kérnek az "ország legmenőbb verdájának" titulált  2003-es mattfekete Phantomért, amellyel eddig 101 ezer kilométert tettek meg. Az árképzés egyébként meglehetősen bátornak mondható, ugyanis hasonló korú és futásteljesítményű Phantomokat már (átszámolva) 50 millió forint körül is lehet találni a német mobile.de hirdetési portálon.

A Magyar Nemzet információi szerint Fürst Györgyöt a napokban hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a legújabb terézvárosi ingatlanpanama ügyében.