Sokféle módon lehet fogyasztani az üzemanyagot egy szupersportkocsiból, elég vele menni például néhány kilométert, és garantáltan megcsappan a tankban lévő mennyiség. A Portlandi Autószalon tűzbiztonsági előírásai kimondják, hogy a kiállításra kerülő autókban nem lehet több negyed tank üzemanyagnál, egy Lamborghini Gallardót azonban ennél többel szerettek volna bevinni a show területére. A "szakemberek" nem a kocsikázós megoldást választották az üzemanyag elégetésére, úgy gondolták, jó lesz az is, ha valaki beül, és üresben tiltásig forgatja a motort a szükséges ideig. Mivel az illető lába egy idő után elzsibbadt, a gázpedálra nyomott, az üléssel kiékelt fadarab vette át a nemes feladatot, és még itt sem gondolt senki arra, hogy ebből a motorbőgetésből baj lehet. Lett is, először túlmelegedett a motor, majd kigyulladt, még szerencse, hogy legalább időben észrevették.